A magyar kormányt is meghallgatta az Európai Bizottság a jogállamisági jelentés elkészítésekor Vera Jourová szerint, aki visszautasítja a kormány vádjait, és állítja, Soros Györgyhöz sincsen semmi köze. részletek
Tíz hónapja, hogy a kínai Vuhan tartományban megjelent az új típusú koronavírus, de tavaly december óta nemhogy csökkentek, sokkal inkább sokasodtak körülötte a kérdőjelek. Kutatók próbálnak versenyt futni az idővel, hogy választ találjanak rá: miként lehetséges, hogy egy 70 éves megússza náthaszerű tünetekkel, míg egy egészséges negyvenéves belehal, mi a gyerekek szerepe a terjedésben, vagy miért számolnak be hónapokkal később is súlyos mellékhatásokról az egyébként gyógyult emberek. A válaszok életeket menthetnek, de nincs belőlük elég. részletek
Czukor Józsefet az Információs Hivatal elemző főigazgató-helyettese válthatja. A jelöltet jövő héten hallgatja meg a parlament nemzetbiztonsági bizottság. részletek
Menne még följebb a járványgörbe, de nem tud, mert nem elég hozzá a laboratóriumi kapacitás. A kevésbé súlyos eseteket már nem tudják azonosítani – mondja az Innovációs és Technológiai Minisztérium infektológiai monitoring teamjének munkacsoport-vezetője. részletek
Az RTL Híradó szerint a gondozottak mellett tucatnyi dolgozó is megfertőződött Bátonyterenyén. Úgy tudják, egy somogyi idősotthonban is megjelent a járvány. részletek
Varga Judit és Szijjártó Péter is HírTV-t nézett, és árulást kiált, mert a momentumos képviselő bevallotta: egyeztet telefonon Vera Jourovával. részletek