A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint nagy a veszély, hogy az orvosi léttől idegen korlátozások miatt a szakemberek a magánellátást fogják választani. részletek
A Társaság a Szabadságjogokért szerint az egyetem kancellárjának a szerepe a fizetéseknél mindössze bürokratikus, nem áll jogában visszatartani vagy késleltetni a béreket. részletek
A volt országos tiszti főorvos szerint most súlyosabb állapotban kerülnek kórházba a fertőzöttek, a vírus hosszú távú következményeiről pedig még mindig nem sokat tudni. részletek
A belügyminiszter az operatív törzs egyik irányítója. Pintér Sándor szerint a számok alapján még mindig Magyarországon van a leghatékonyabb védekezés. részletek
Barabási Albert-László hálózatkutatót a "kezdeti magyar csoda" után kissé meglepte a fertőzöttek számának robbanásszerű növekedése, az élet szerinte jövő nyárig biztos nem áll vissza a normál kerékvágásba. részletek
A miniszterelnök a HírTv-nek adott 25 perces interjúban elmondta, egyelőre nincs szükség a mindennapi életet érintő szigorításokra és reagált a Magyar Orvosi Kamara kritikáira is. részletek
A 100E jelzésű járatát a koronavírus-járvány miatt nem üzemeltetik, ennek ellenére a vonaljegyeket értékesítették, megvásárolhatók voltak a jegyautomatákból és a mobiljegy-alkalmazáson keresztül is.
részletek