Nem volt meglepetés a titkos szavazás eredménye: kedden az Országgyűlés kormánypárti többsége két új alkotmánybírót választott. Polt Péter lemondott legfőbb ügyész és Hende Csaba volt honvédelmi miniszter került be a testületbe, ahonnan még így is hiányzik egy tag. A kitiltott Hadházy Ákos a ruhatárban szavazhatott, és meghekkelte a voksolást. részletek
A rendszerváltás utáni Lengyelország első elnöke, a Szolidaritás mozgalom legendás vezetője egy ukrán kitűzővel a mellén jelent meg az Egyensúly Intézet budapesti konferenciáján. részletek
Az önkormányzattól korábban kaptak aggasztó jelzéseket, de arról senki sem tájékoztatta az Alapítványt, hogy központjukat egy NER-közeli cégnek adják el. Hétfőn zárcserére érkeztek a néhai közösségi térhez, ahonnan alapítványi irataikat és ingóságaikat sem tudták kihozni. részletek
Szabó Bálintnak 23 napot kell a szombathelyi börtönben töltenie, amiért nem fizetett be egy 150 ezres bírságot, amit azért kapott, mert megpróbálta trombitaszóval megzavarni Hszi Csin-ping kínai elnök budapesti látogatását tavaly májusban. Elmondása szerint éhségsztrájkra készül a rácsok mögött. részletek