A politikai elemző szerint a lepkefing- és atombombaskálán érdemes értelmezni Magyar Péter felvételét, amelyen a honvédelmi miniszter arról beszél, hogy szakítanak a békementalitással. részletek
„Egy rendkívül tehetséges, kiemelkedő képességekkel rendelkező politikus, aki akár a baloldal új vezére is lehetett volna” – mondta Gyurcsány Ferencről Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter, aki ennek ellenére úgy véli: 2006-ban lett volna már egy történelmi lehetőség a lemondásra. Lamperth Mónika egykori belügyminiszter szerint nem feltétlenül omlik össze a DK Gyurcsány Ferenc távozása miatt. részletek
Vizsgálatot is indított a HM az ügyben, miközben a Tisza Párt éppen azzal vádolja a honvédelmi minisztert, hogy a nyilvánosságnak szánt mondataival szemben nem békepárti. részletek
Gyurcsány Ferenc azt kérte az utolsó pártelnöki levelében a párttársaitól, hogy támogassák majd a DK új elnökét, és tartsanak ki a DK mellett. részletek
Gyurcsány Ferenc csütörtökön bejelentette visszavonulását, ezzel a rövid videós összeállítással búcsúzunk a magyar politika meghatározó alakjától. részletek
Még jobban rávilágít a kormányzati propaganda ellentmondásosságára, ha felidézzük, milyen politikai és kommunikációs térben beszélt a kiszivárogott hangfelvétel szerint a honvédelmi miniszter arról, hogy „átállnak a háború felé vezető út nulladik fázisára.” részletek
Ugyanis 2017 óta ő az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának elnöke, amely a törvények nagy részéhez módosító indítványokat fűz a zárószavazás előtt. Márpedig gyakran éppen ilyen törvények alkotmányosságáról kellene döntenie. részletek