Arról viszont már nem beszélt, hogy a helyzet azért állt elő, mert a kormány által erősen ösztönzött modellváltást vállaló egyetemek elestek az Erasmus programban való részvétel lehetőségétől. részletek
Közel négymilliárd forintért újul meg a ferencvárosi Mester utca, valamint az újpesti István út és Pozsonyi utca, most a kivitelezőket keresik. részletek
Az uniós támogatások elmaradásáról, az újdörögdi gránátbalesetről, valamint arról is kérdezték Orbán Viktort miniszterelnököt az Országgyűlés azonnali kérdések órájában, hogy megvan-e még az ország aranytartaléka. A kormányfő állította, saját szemével látta a készletet, és nemrég még megvolt. részletek
A fideszes politikus szerint nem igaz, hogy neki fontos szerepe volt a buszbeszerzésben, vagy hogy vele kellett tárgyalni és egyeztetni a részletekről. részletek
Elvileg több tucat ember közül kerülhet ki a parlamenti mandátumáról lemondott Orosz Anna utódja, de ennél a valóságban jóval szűkebb azon momentumos politikusok listája, akik komolyan szóba jöhetnek. részletek
Politikai támogatás nélkül is létezik az Akadémia varázshatalma – mondta Freund Tamás MTA-elnök a testület ünnepi közgyűlésén, mire Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter jelezte, a tudomány terén is csak azt kell támogatnia az államnak, ami a magyar érdeket szolgálja. részletek
Németh Nikolett magyartanár úgy véli, a szövegértési feladatban szereplő interjú könnyen értelmezhető volt, a műveltségi tesztben szereplő példák pedig hasonlítottak a tavalyiakhoz. részletek
Az állatok gazdája kórházba került, annak férje pedig nem volt hajlandó gondoskodni róluk, így azok a környező földeken próbáltak élelmet keresni, megkárosítva az ottani gazdákat. részletek
A férfi egy prostituálttal találkozott, tőle távozóban, egy vasútállomáson kezdte követni és molesztálni a kislányt, akivel még kisebb gyermekek voltak. részletek