A főpolgármester szerint a járvány elején igyekezett a kormány kommunikálni az önkormányzatokkal, aztán „dzsihádot” hirdetett az ellenzékkel szemben. részletek
A miniszterelnök szerint a járvány második hullámában az lesz a lényeg, hogy működjön az ország, ez volt a fő üzenete a nemzeti konzultációnak. Továbbra is az időseket kell védeni, ingyenes lesz az influenza elleni védőoltás is, de konkrét belső korlátozásokat nem jelentett be. Orbán Viktor azt ígérte, a következő hetekben többet fog kommunikálni, és visszamegy Facebook-huszárnak. részletek
Folyamatosan nő a koronavírusos emberek száma Magyarországon, pénteken 718 új fertőzöttet jelentettek be. Orbán Viktor miniszterelnök reggel a Kossuth Rádióban arról beszélt, az emberek azt akarják, hogy az ország működjön, vagyis általános zárás nem lesz, az iskolák esetében sem. A kormány úgy döntött, hatósági árassá teszi a teszteket. Közben a Színművészeti miatt is egyre nagyobb a tiltakozás, a problémát a kormány tolja el magától. A részletek elmagyarázását Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterre bízta. Élőben a kormányinfóról. részletek
Fohsz Tivadar meggyanúsítása után megnéztük, kik ellen és milyen ügyben indult rendőrségi eljárás az elmúlt évtizedben. Hosszú a lista, kormány- és ellenzéki oldalról találni érintetteket gazdasági vonzatú ügyek és szexuális tartalmú bűncselekmények miatt is. részletek