Száztizenöt állomásos országjárásáról visszatérve Magyar Péter Budapesten, a Műegyetemnél tart eredményváró rendezvényt. Az már a pártelnök beszéde előtt kiderült, hogy a vártnál is többen, 1,1 millióan szavaztak a Tisza Párt akcióján, a Nemzet hangján, és ismertették a 12+1 kérdés részletes eredményeit is. Magyar biztos a 2026-os győzelemben, és elárulta, miket tesz majd a Tisza-kormány. részletek
Ozsváth Kálmán, aki korábban fideszes önkormányzati képviselő volt, – először úgy tűnt, hogy – állami hivatalnokként egy olyan dalt posztolt, amiben több politikust hazaárulónak, poloskának, szemét bandának neveznek. A KSH gyorsan közölte: már csak a volt a szóvivőjük Ozsváth. részletek
Mateusz Piskorskit még a PiS-kormány idején vette őrizetbe a lengyel Belbiztonsági Ügynökség, mert azzal vádolták, hogy az oroszoknak és a kínaiaknak is kémkedik. részletek
A politológus szerint persze kellemetlen ez a Tiszának, de aligha rengeti meg, és a Fidesz sem biztos, hogy profitálni tud annyit belőle, mint reméli. részletek