Az USA budapesti nagykövete biztos benne, hogy Orbán inkább a Nyugattal van

2019-05-16 07:04
David Cornstein szerint Trump a hétfői találkozó után azt mondta Orbánnak: úgy érzi, mintha ikrek volnának.
részletek

Nem ülünk oda, ahová Orbán

2019-05-16 07:04
A Harcos márkát nem ismeri, a Mi Hazánkat Fidesz-kreatúra csicskapártnak, a Jobbikot pedig az ellenzék motorjának tartja. Interjú Gyöngyösi Mártonnal, aki elmondta, kit tart elfogadhatónak a DK-ból.
részletek

Befejezték a nyomozást a Badacsonyban agyonvert férfi ügyében

2019-05-16 07:04
Két szabolcsi férfi ellen halált okozó és súlyos testi sértés, illetve ittas vezetés miatt nyomoztak.
részletek

Csökkent a kalauzverések száma tavalyhoz képest

2019-05-16 07:04
De idén eddig így is 24 esetből 11 fajult tettlegességig.
részletek

Tömegszerencsétlenséget okozott a részeg buszsofőr Ceglédnél

2019-05-16 07:04
Vádat emeltek a sofőr ellen, aki túl gyorsan ment, felborult egy körforgalomban, 17-en megsérültek.
részletek

Kövér szerint az állami hírügynökség az ellenkezőjét adta a szájába a klímaváltozásról

2019-05-16 07:03
A házelnök Tordai Bence kérdésére az egyik legfontosabb problémának nevezte a klímaváltozást.
részletek

Rézsiklók hozták a frászt a vízóra-leolvasóra

2019-05-16 07:03
Egy Budapest környéki nagyáruházból jött a riasztás, hogy a vízóraaknában több sikló vert tanyát, a leolvasást végző ember nagy ijedtségére.
részletek

Nem állt meg a zebránál, azonnal elvették a jogosítványát két hónapra

2019-05-16 07:03
Működésbe lépett a rendőrség Zebra terv akciója.
részletek

Hat gyerek és két sofőr sérült meg egy dorogi buszbalesetben

2019-05-16 07:03
30 általános iskolást vitt a busz, egy személyautó nem adott elsőbbséget a stoptáblánál.
részletek

Folytatódik az OBH elnöke és a bírók közötti jogvita az Alkotmánybíróságon

2019-05-16 07:03
Handó Tünde nyomán az ombudsman kért alkotmányjogi vizsgálatot, a kormányoldal erre hivatkozva állítja: megkérdőjeleződött az OBT legitimitása.
részletek

Véget ért a nyomozás a halálra vert badacsonyi borász ügyében

2019-05-16 07:02
Kilenc hónappal az eset után az ügyészség megkapta a lezárt nyomozás iratait.
részletek

Ma még markoljon rá az esernyőre

2019-05-16 07:02
De legalább szél nem lesz.
részletek

Kövér: A normális homoszexuális nem tartja magát egyenrangúnak

2019-05-16 07:02
A fideszes házelnök ezúttal nemcsak a bevándorlásról beszélt. Levezette, miért nincs különbség a pedofilok és az örökbefogadást követelő melegek között. És megtudhattuk azt is, hogy jöhet össze 80%-os Fidesz-többség.
részletek

Gázpisztollyal lövöldöző férfit keres a rendőrség

2019-05-16 07:02
Budapest VIII. kerületében adott le több lövést.
részletek

Felfüggesztettet kapott a gyereket nyakából leejtő férfi

2019-05-16 07:02
Játék közben szerzett életveszélyes sérüléseket tavaly a kétéves gyerek.
részletek