Orbán Viktor 1998 óta küzd azért, hogy ne lehessen megtudni, pontosan mi hangzott el a kormányüléseken. Még az 1800-as éveket is könnyebb kutatni, mint az ő miniszterelnökségét. részletek
A Fidesz a párt közösségi oldalára feltöltött rövidfilmmel akciót indít és a magyar emberekhez fordul, mert úgy gondolják, hogy Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) országgyűlési képviselő kijelentése után téved a képviselő, a pártja és az ellenzék is, ha azt hiszik, ilyen eset következmények nélkül maradhat. részletek
Csak azt, hogy Magyarország egyedülálló hely, ugyanis csak itt talált az EU-ban a Yale kutatója 3. világbeli és 19. századi módszereket a választás befolyásolására. Ez a hvg.hu heti közéleti összefoglalója, most a számok tükrében. részletek
A Magyar Honvédség tűzszerészei hatástalanították, azt a második világháborús robbanószerkezetet, amely április elején, a Bozsik Stadion átépítése közben került elő a földből. részletek
Kubatov Gábor, a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában kijelentette, nagyon nehéz tudomásul venni, hogy Európában Soros Györgynek nagyobb befolyása van, mint 6-8-10 európai országnak. "Ha hallgatunk, akkor ebből nem lesz változás" - mondta. részletek