Ursula von der Leyen pont ott áll, ahol két hatalmi központ találkozik. Egyszerre kétféleképpen értelmezik az európai demokráciát, ami az egészet végtelenül antidemokratikussá teszi.
részletek
Augusztus 1-jétől megkezdi a munkát az alvásdiagnosztikai labor Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban. részletek
Az Országgyűlés pénteken fejezi be nyári rendkívüli ülésszakát. A képviselők a jövő évi költségvetésről és adóváltozásokról is szavaznak, emellett Varga Judit újonnan kinevezett igazságügyi miniszter is esküt tesz. részletek
A pécsi férfi az üzletfeleitől pénzt csalt ki, többek között azzal csapta be áldozatait, hogy üzleti partnereket keres egy Albániában kiemelkedő üzleti lehetőséggel bíró ércbánya kapcsán. részletek
A Debreceni Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki kővel betörte egy Biharkeresztes irányába közlekedő távolsági busz szélvédőjét. részletek
A Renew Europe liberális frakció tagjai egyhangúlag úgy döntöttek, hogy nem szavazzák meg a Fidesz jelöltjeit a bizottságok elnöki és alelnöki pozícióinak megválasztásakor. részletek
Vekerdy Tamás szerint a köznevelési törvénymódosítás olyan dolgokról beszél, amik elvileg még jók is lehetnének, csak nem a mai magyar valóságban. részletek