Már el is készült a NAT hazafiasítása

2019-07-10 11:02
És a kerettantervek is elkészülnek lassan. A Nemzeti alaptantervből (NAT) húztak 200 oldalt.
részletek

Két teherautó ütközött az M1-esen

2019-07-10 11:02
Nagyszentjánosnál kell forgalomkorlátozásra számítani.
részletek

Magyar Nemzet: Demeter Márta három évet is kaphat

2019-07-10 11:02
A politikus ellen már jövő héten vádat emelhetnek, az ügyvédje szerint abszurd a vád.
részletek

Újabb gyomros a Fidesznek: az EP szocdem frakciója sem támogatja a jelöltjeit

2019-07-10 11:01
Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő és Európai Szocialisták és Demokraták (S&D) frakciójának tagja közölte, a reggeli frakcióülésen úgy döntöttek, nem támogatják a fideszes jelölteket az Európai Parlament szakbizottságainak alelnöki posztjaira.
részletek

Jövőre szerelhetnek klímát a 3-as metró kocsijaiba

2019-07-10 05:02
Addig meg kell egyezni az orosz gyártóval, mert anélkül, ugorhat a 30 év garancia. Sok még a bizonytalanság.
részletek

Kitiltották az Index újságíróját a Parlamentből év végéig

2019-07-10 05:02
És az Országgyűlés Irodaházából is egy folyosói interjú miatt. Kövér hivatala szerint Fábián Tamás lökdösődve interjúzott. Szerintünk nem történt ilyen, fellebbezünk.
részletek

Ungváry Krisztián felmondott a Veritasnál

2019-07-10 05:02
A beolvasztott 1956-os Intézetből ment át egy hónapja.
részletek

Beért az 1-es villamos az Etele térre

2019-07-10 05:02
Tarlós István a következő szavakkal adta át a beruházást: Így tettük tönkre Budapestet.
részletek

Gázkamrás felirattal gyalázták meg a Roma Holokauszt Emlékművet

2019-07-10 05:02
Buzinak, pedofilnak, és George Sorosnak gázkamrában a helye - fújták fel az emlékműre. A rendőrség nyomoz.
részletek

Kövér László szerint újra elő fogják venni a közigazgatási bíróságok tervét

2019-07-10 05:01
Csakis a nemzetközi jogállamisági "viták" lezárásáig halasztották el a különbíróságok létrehozását, ismerte el a fideszes házelnök.
részletek

Négy métert zuhant egy férfi a Róka-hegyi kőbánya sziklájáról

2019-07-10 05:01
A tűzoltók kötélpályán hozták le a hegyoldalból.
részletek

Meghalt egy motoros Abádszalókon

2019-07-10 05:01
Az Alsóerdősor úton történt a baleset.
részletek

Orbán: A magyaroknak és az amerikaiaknak ugyanolyan fontos a függetlenség

2019-07-10 05:01
A kormányfő kilenc év után először ment el az amerikai nagykövetség függetlenség napi fogadására, rögtön beszédet is mondott.
részletek

NMHH: későn értesítette ügyfeleit a Telekom a számlázási gyakorlata megváltoztatásáról

2019-07-10 03:01
Ha az egyoldalú szerződésmódosítás az előfizetőt hátrányosan érinti, az előfizető 45 napon belül jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a határozott idejű szerződést is.
részletek