Tisza Párt kontra Index: visszaszólt a Fővárosi Törvényszék

2025-10-02 12:18
Határozottan visszautasítanak minden olyan megnyilvánulást, amelyben a törvényszék bíráit elfogultsággal vádolják, és a pártállami időket idéző eljárást emlegetnek – tehát amelyek a bíróságokba vetett bizalom csorbítására alkalmasak. 
részletek

A kormánypárti szavazók jobban bíznak az állami egészségügyben, mint az ellenzékiek

2025-10-02 12:18
Azonban az állami ellátásban dolgozókba vetett bizalom még a körükben sem túl magas.
részletek

A világ száz legbefolyásosabb feltörekvő vezetője közé került Radványi Viktória, a Budapest Pride elnöke

2025-10-02 12:18
Radványi Viktóriát az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa javasolta a Time magazin névsorába.
részletek

Orbán Viktor: „Ketrecharc lesz”

2025-10-02 12:18
„Észnél kell lenni. Veszélyes EU-csúcs elé nézünk” – így harangozta be Orbán koppenhágai útját.
részletek

A Kétfarkú Kutya Párt és táncostársai is búcsúznak Kaszás Nikolettől

2025-10-02 12:18
A túrázás közben eltűnt nő a párt passzivistája volt.
részletek

Nem árulja el a Sándor-palota, hogy milyen ajándékokat kapott idén Sulyok Tamás

2025-10-02 12:18
Azt viszont kiadták, hogy mekkora értékben ajándékozott augusztus végéig a köztársasági elnök.
részletek

Orbán Viktor a Karmelitában fogadta Angela Merkelt

2025-10-02 12:17
A volt német kancellár azért érkezett Budapestre, hogy bemutassa Szabadság című memoárját.
részletek

Miskei gyerekgyilkosság: egyelőre a börtönben marad J. Dávid

2025-10-02 12:16
A gyanú szerint megölte az élettársa 22 hónapos kislányát.
részletek

Fejbe szúrta és zsinórral megfojtotta terhes élettársát, 15 év börtönre ítélték a férfit

2025-10-02 12:16
A férfi a bíróságon elsírta magát, és annyit mondott, nem gondolta, hogy ez megtörténhet.
részletek

A Fidesz a tiltás ellenére, egy lengyel cégen keresztül továbbra is hirdet a Google rendszerében

2025-10-02 12:16
Szeptember vége óta a Google rendszerében elvileg nem lehet politikai hirdetéseket megjeleníteni az Európai Unióban, de várható volt, hogy a Fidesz – amelynek kampányának fontos részét képezik az online hirdetések – talál majd megoldást.
részletek

Üvegszilánk a paprikás krumpliban: vizsgálat indult a budapesti menzán tálalt ebéd miatt

2025-10-02 12:16
Veszélyes tárgy került egy XVIII. kerületi iskola menzáján az ételbe – értesült a HVG. Információink szerint az egyik diák üvegszilánkot talált a tányérján, az igazgató pedig vizsgálatot kezdeményezett az ügyben. A szolgáltató arra következtetésre jutott, hogy nem hibáztak, de a következő hetekben még szigorúbb ellenőrzéseket végeznek majd.  
részletek

Bezárja a MÁV a nagykereki vonalat

2025-10-02 12:16
A döntés mögött a debreceni CATL gyár terjeszkedése állhat.
részletek

Orbán poloskává változtatta a bírákat. De már elmúlt

2025-10-02 12:16
A kormánypárt politikusai és propagandalapjai hónapok óta jogerős ítéleteket kritizálnak és a bírák ellen hangolnak. Most, hogy Magyar Péter akadt ki a Fővárosi Törvényszék ítéletére, maga a miniszterelnök állt ki a független bírók mellett, akiket néhány hónapja még poloskázott, majd maga a törvényszék is megszólalt az ügyben. Az igazságszolgáltatás politikai térbe emelésének azonban csak rossz vége lehet.
részletek
|< << 65 66 67 68 69 70 71 72 73 >> >|