Tíz, véletlenszerűen kiválasztott gyógyszertárnál tettünk próbát, egyben sem volt. Az országos gyógyszerészeti intézet „bizonytalan végű” hiányról ír a honlapján. részletek
„Egy majom is lehet képviselő” – írták a félig bissau-guineai származású politikus fényképe alá, és a kétfarkúakra kenték volna. Az MSZP feljelentést tesz. részletek
Rácz Kálmán munkaidejének húsz százalékát jótékonyságra fordítja, hétfőnként adománybicikliket újít fel rászorulóknak. Az elmúlt három évben több mint ötszáz kerékpárt juttatott el nehéz anyagi helyzetben lévő nagycsaládosoknak, egyetemistáknak, és gyermekotthonoknak. részletek
A szövegbe az utolsó pillanatban került bele egy módosító javaslat a kötelező kvótákról, a párt szerint ráadásul akkor sem lett volna semmi következménye, ha átmegy az Európai Parlamenten. részletek
Jászberény térségének fideszes képviselője önkritikusan nyilatkozott, miután pártja jelöltje alulmaradt az ellenzéki jelölttel szemben a városban megismételt polgármester-választáson. részletek
Karácsony Gergellyel kapcsolatban sulykolta a kormányközeli sajtó a kampányban a végletekig, hogy alkalmatlan, most számszerűsítették 5 médium esetében, hogy hányszor írták le. részletek