Azok a diákok, akik most jelentkeznek a felsőoktatásba, és már rendelkeznek nyelvvizsgával, továbbra is előnyt élveznek a felvételi eljárás során, ezért a tudásért jelentős többletpont jár majd - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton, Budapesten. részletek
Ómolnár Miklóst és Gábor Lászlót tanúként hallgatják meg. A két kormányközeli lapban korábban azt írták a Momentum EP-képviselőjéről, hogy szexuálisan zaklatott egy nőt. részletek
A férfi olyan súlyosan bántalmazta feleségét, hogy a nő belehalt sérüléseibe. Ezt követően az elkövető bement a rendőrségre és feladta magát. részletek
Schmidt Mária közölte, hogy a család tiltakozása miatt, "bár jogilag semmi akadálya nem volna" nem lesz az Emlékbizottság bélyegein a szociológus és a nemrégiben elhunyt Rajk László. részletek
Tíz településen ismétlik lesz megismételt önkormányzati választás vasárnap választási bizottsági vagy bírósági döntés alapján, egyebek mellett pénzfelajánlások, szabálytalan lakcímlétesítések, valamint a mozgóurnás szavazás szabályainak megsértése miatt. részletek