Benkő Tibor honvédelmi miniszter szerint a Honvédkórház sürgősségi centrumának korábbi vezetője tehet arról, hogy augusztusra az összeomlás szélére került a részleg, és az újra működési problémával küzdő koraszülött centrum bajait is a távozó vezető okozta szerinte. A miniszter magyarázatában ugyanakkor elferdítette a tényeket. részletek
Hatalmas lángok, kiabálás, rohanás, a szobákban a tűz martalékává vált holmik – a Károli Gáspár Református Egyetem Ráday utcai, háromszintes kollégiumában keletkezett tűzről beszéltek az érintett diákok. részletek
A Debreceni Törvényszék négy év négy hónap börtönbüntetésre ítélte, és öt évre kiutasította Magyarország területéről azt az iraki származású holland állampolgárt, aki 2016 decemberében egy kisbusszal iraki, szír és iráni állampolgárokat akart Magyarországról Nyugat-Európába csempészni. Az ítélet nem jogerős. részletek
Súlyos visszásságokat tárt fel az alapjogi biztos vizsgálata a Tornanádaskán található négy speciális lakásotthon és a tagiskola kapcsán. Székely László szerint az intézményekben elszigetelten, sivár, lepusztult körülmények között nevelkednek, tanulnak a családjukból kiemelt, fogyatékossággal élő gyerekek. részletek
Szerkesztőbizottság irányítja ezentúl Hódmezővásárhely önkormányzati lapját. A kormánypártiak a testület öt helyéből hármat szavaztak meg maguknak. részletek
Tordai Bence az ATV műsorában mondta el, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságán annak ellenére fogadták be az indítványukat, hogy még nem merítettek ki minden jogorvoslati lehetőséget itthon. részletek