A magyar kormány és sajtójának összejátszását ritkán lehet úgy tetten érni, mint a héten Brüsszelben és Budapesten. Az MTI kiprovokál két, politikailag hasznosítható szót az Európai Bizottság szóvivőjétől, majd hagyja, hogy azt a kormány embere igyekezzen rémhírek tálalása mellett szavazatra váltani. És persze beszámol róla. részletek
Magyarországon nincs jogállam – így összegezte Kovács András közigazgatási bíró Handó Tünde egy korábbi nyilatkozatát, illetve az önálló közigazgatási bíróságok felállításának tervét. A Kúria egyik tanácselnök bírája gyorsleltárt készített a magyar igazságszolgáltatásról belső szakfórumon.
részletek
Nem szokás álnéven írt cikket megjelentetni a Die Zeit német liberális hetilapban, Beda Magyarral most mégis kivételt tettek. Ez a demokrácia haláltánca – írja a szerző. A nagyon hosszú cikk akkora hullámokat vetett, hogy Anne Applebaum és Kovács Zoltán a szokásosnál is parázsabb vitát folytattak. részletek
Frontsebészet – a Bajnai-kormány éve címmel jelent meg az a könyv, amit pénteken mutattak be Budapesten. Bajnai Gordon azt mondta, a feladatot végrehajtották, ez pedig az volt, hogy megmentsék az országot az összeomlástól. Egyúttal kifejtette, szerinte hogyan lehetne leváltani a Fideszt. részletek