"Változás kell, nem Bayer Zsolt-rendelet" – mi lesz most a Vár mutyiszagú bérlakásaival?

2019-10-15 10:03
Minden szerződést felülvizsgálnak elődjének nagy port kavaró bérlakás-botrányai után, de nem bosszúból, mert aki szabályosan kapott ingatlant, annak nincs félnivalója – mondta Váradiné Naszályi Márta, aki több mint húszévnyi fideszes regnálás után veszi át Budavár polgármesteri székét. A hvg.hu-nak adott interjújában arról is beszélt, hogyan közösködik majd a kormányzati negyeddel, és tart-e attól, hogy már javában darálnak az iratmegsemmisítők. Az új, ellenzéki polgármester felszámolná a szegényebbek kiszorítását a Várból, amely szerinte nem lehet „elit kerület”.
részletek

"Nagyot hibázott az elnökség" - Borkai fejét követelik a fideszesek

2019-10-15 10:03
Nemcsak a párt- és kormányszócső Magyar Nemzet, hanem a hvg.hu által megkérdezett fideszesek is a szexbotrányba keveredett Borkai Zsoltot okolják a párt vasárnapi választási kudarcáért. Arról, hogy már korábban le kellett-e volna mondani a győri polgármesternek, megoszlanak a párton belüli vélemények, de azt, hogy megtarthassa posztját a vasárnap újraválasztott politikus, egyetlen megkérdezett sem tartja elképzelhetőnek.
részletek

Több száz Kispaládra bejelentett ukrán szavazhatott a választáson

2019-10-15 10:03
A helyiek kis híján nekiestek az Ukrajnából érkező szavazóknak.
részletek

Gyerekét akarta lopásra rávenni egy férfi Győrben

2019-10-15 10:02
Egy férfi egy táskát nézett ki magának.
részletek

Hitközségi megbízottnak adta ki magát, milliókkal károsított meg egy idős nőt

2019-10-15 10:02
A vádlott négy és fél évet kapott, és a pénzt is vissza kell fizetnie
részletek

Külügyi államtitkár: A vasárnapi választás ágyazott meg a Fidesz 2022-es győzelmének

2019-10-15 10:02
Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Gyurcsányt sejti a háttérben.
részletek

"Egyszerűen nem vette észre a Hableányt" a Viking kapitánya – befejeződött a nyomozás

2019-10-15 10:02
Sajótájékoztatón ismertette a lezárt nyomozás eredményeit a rendőrség.
részletek

Kósa: Nincs vége a NER-nek

2019-10-15 10:01
A Fidesz kampányfőnöke szerint most is nyertek, de nem annyira, amennyire szerettek volna. A szexbotrányba keveredett Borkai Zsoltról is megvan a véleménye.
részletek

Kiakadtak az akadémiai dolgozók, amiért Maróth Bakuba utazott Orbánnal

2019-10-15 10:01
Maróth Miklós is részt vesz a miniszterelnökkel a Türk Tanács ülésén.
részletek

Haladékot adna a felvételizőknek a nyelvvizsga megszerzésére a HÖOK

2019-10-15 10:01
A HÖOK úgy tudja, a minisztériumban is látják, hogy gondot okozhat a felvételi nyelvvizsgához kötése.
részletek

Még jó, hogy az RTL Klub olyan haverokat rakott össze, mint Istenes Bence és Fluor Tomi

2019-10-15 10:15
Hétfőn indult el a Nyerő páros, ami a kezdetek alapján legalább olyan szórakoztató lesz, mint az előző évad.
részletek

Két új billentyűt vezet be a Microsoft

2019-10-15 10:15
Dedikált gomb jár az Office-nak és az emojiknak.
részletek

Egyszerű vérvizsgálattal észrevehető a tüdőrák

2019-10-15 10:15
Izraeli tudósok a tüdőrák kockázatának új szűrővizsgálatát fejlesztették ki, melyhez elég egy egyszerű vérvétel.
részletek

Nem viccelünk: ma akár 27 fok is lehet

2019-10-15 10:14
Országszerte napos, száraz idő várható, csak a nyugati tájak fölé sodródhat be némi fátyolfelhőzet.
részletek

Drón miatt le kellett zárni a ferihegyi repteret

2019-10-15 10:14
Több gép is fél órát körözött a levegőben leszállás előtt.
részletek