Profi versenyző, futam után zakózott

2018-07-02 01:03
Adam Brayton számíthat rá, hogy vasárnapi produkciója végigkíséri a 2014-es versenyévét. Az ausztrál nagy díjon készült videójával már most biztosította helyét az év nagy bukásai válogatásokban. Brayton az UCI Mountain Bike világbanjokság Cairns-ben rendezett versenyen esett nagyot. Ráadásul versenyen kívül, védő felszerelés nélkül, egyes források szerint már néhány sör után akart végigszáguldani a pályán. De nem sikerült. Fotó: Adam Brayton / Facebook A baleset a harmadik futam után történt, így helyezést sem szerzett. Facebook oldala szerint nincs törése, de azért a hosszirányban felhasadt lábsérülése miatt is egy ideig
részletek

Biciklis és autós ugrott egymásnak egy dél-budai kereszteződésben

2018-07-02 01:03
Nyitott ajtóval hagyta a kereszteződés közepén autóját, hogy a beszóló kerékpáros után rohanjon, egy sofőr a XI. kerületben, a Fehérvári út és az Etele út kereszteződésében. Az E-tanu blog szerint a személygépkocsi az Etele útról kanyarodott balra a Fehérvári útra, sietve, mert nem adta meg a szemből érkező busznak az elsőbbséget. A nagy sietség miatt rá kellett hajtania a zebrára, ahol épp zöldet kaptak a gyalogosok, a beelőzött busz azonban csak így tudott továbbmenni. A biciklis a zebra elfoglalását jelezte néhány keresetlen szóval az autóvezetőnek.(Elvileg biciklivel sem nagyon lehet gyalogátkelőn kerékpározni a Kresz szerint, a
részletek

Nyakkendőben biciklizik Budán a holland nagykövet

2018-07-02 01:03
Gajus Scheltema, Hollandia budapesti nagykövete naponta teljes hivatali pompában bringázik rezidenciájáról a nagykövetségre. Budán. A diplomatáról a Magyar Kerékpárosklub készített videót, mivel Scheltema elődjeihez hasonlóan a kerékpáros kultúra elkötelezett terjesztőjeként jött Magyarországra, és a filmmel is a Bringázz munkába mozgalmat támogatja.
részletek

A Bubi nem harmonizált a NAV-val

2018-07-02 01:03
Szoftverproblémák miatt késik a Bubi átadása. Még most sem tudni, mikor lesz kész teljesen a fővárosi bringahálózat, addig a közönség számára csak mutatóban lesznek az utcán a zöld biciklik. Eredetileg április elejére ígérték a Bubi indítását, de az informatikai részért felelős vállalkozás több hete csúszik a szoftveres munkákkal. Állítólag a NAV-os hálózati kapcsolat beindítása volt az egyik legnehezebb feladat. A rendszert viszont csak akkor veszi át a BKK, ha működőképes a teljes infrastruktúra. Azt viszont egyelőre senki sem tudja, hogy mennyi időre van szükség a befejezéshez. KépaláFotó: Spirk Joe / Index A budapesti
részletek

Nem vicc, ilyen a biciklis pisztráng

2018-07-02 01:03
A haverjainak is leesett az álla, amikor Tim Peckham a levegőben elrúgta magától a biciklit, és szárazföldi pisztrángként repült tovább a levegőben.
részletek

A Kerékagy az Indexre költözött

2018-07-02 01:02
A blog 2014 június 30-tól ezen a címen megszűnik, DE a Kerékagy nem áll le, sőt. Mostantól a index.hu/kerekagy/ címen, direktben az Indexen lesz elérhető. Köszönjük az eddigi bizalmat, és Hajrá, lehet olvasni az új címen is.
részletek

Éljenek a cajos csajok! A cicanadrág miatt szavazhatnak a nők

2018-07-02 01:02
Ki gondolná, hogy a nemek közti egyenlőség ügyén nagyot lendített a bicikli? Az 1890-es években a nők egyre kevésbé akartak furcsa női nyeregben és szoknyában lovagolni. Ugyanazokon a lovas versenyeken akartak indulni, mint a férfiak, ugyanolyan feltételekkel. A városi divatról pedig végképp nem voltak hajlandóak lemondani. Márpedig a századforduló Amerikájának egyik legmenőbb újítása a bicikli volt. Kétkerekűek ezrei árasztották el a világvárosok utcáit, függetlenül attól, hogy síkságon vagy izzasztó hegyeken kellett küzdeni az előrejutásért. Lovagolni és biciklizni viszont nem volt egyszerű szoknyában. Ma sem az. A praktikum tehát
részletek

Őrült lejtmenet az Alpokban

2018-07-02 01:02
A lengyel Bartek Jaws Krzyszton a francia Alpokban talált megfelelő kihívásra. Krzyszton Facebook-oldalát nézve nem először próbálkozott ilyen extrém pályával.
részletek

Nein a német sisaktörvényre

2018-07-02 01:02
Akkor is járhat a teljeskörű kártérítés a bicikliseknek, ha bukósisak nélkül állnak fejre. Ezt mondta ki a német Szövetségi Bíróság. A kérdés egy 2011-es észak-németországi baleset kapcsán merült fel. Egy nő munkába igyekezett, amikor egy járdán parkoló autós kivágta előtte kocsija ajtaját, a biciklis pedig elesett és súlyos fejsérülést szenvedett. A másodfokú döntés alapján 20 százalékban a biciklis is hibás volt - mivel nem viselt bukósisakot. Eszerint az autósnak és biztosítójának nem kellett volna teljes körű kártérítést fizetnie. Ezt a döntést ütötte ki a Szövetségi Bíróság keddi ítélete. A sisakkérdést
részletek

Nyolc évtizede meditálnak már a főváros felett a Stefánia úti nők

2018-07-01 23:06
Sem Budapest ostroma, sem a városkép átalakulása, sem a szomszédos stadionok zaja nem tudta kizökkenteni őket.
részletek

Ausztráliában milliós bírság járhat a műanyagzacskók osztogatásáért

2018-07-01 23:06
Nem mindenki örül a tilalomnak, volt, aki nekiesett egy pénztárosnak.
részletek

Nem indulhat a címvédő a Tour de France-on?

2018-07-01 23:05
A szervezők nagyon nem szeretnék, Froome csapata viszont magabiztos, hogy ott lesz a rajtnál.
részletek

Virágszirmokból épít fészket egy magányos méhfaj

2018-07-01 23:05
Az utódait színpompás tölcsérekkel védő rovarok titkára csak néhány éve derült fény.
részletek

Még mindig tudunk 10 könyvet, amit érdemes elolvasni, mielőtt megfilmesítik

2018-07-01 23:05
A könyv jobb volt címen futó sorozatunk nem áll meg, amíg Hollywood sem áll le a könyvadaptációs filmek gyártásával. 10 újabb regény, amiből hamarosan mozgókép lesz.
részletek