Elkezdődött az elmúlt harminc év legnagyobb NATO-hadgyakorlata, amelyen a 29 tagország mellett részt vesz Svédország és Finnország is. Összesen 50 ezer katona 10 ezer járművel gyakorolja egymás kölcsönös megvédését. A magyar honvédség a hvg.hu kérdését figyelmen kívül hagyva titkolta, milyen erőkkel vesz részt az eseményen. A csapaterő ugyanis önmagában üzenetnek mondható. részletek
Novozánszki Fanni holtteste egy olyan társasághoz kerülhetett, akikről azt beszélték, ha kell, nyom nélkül eltüntetnek bárkit, mondta a lány családjának ügyvédének egy jelenleg börtönben ülő férfi. részletek
Nem folytatok személyes hadjáratot Orbán Viktorral, és vele jó a személyes kapcsolatom – nyilatkozta a hvg.hu kérdésére Emmanuel Macron. A francia államfő azonban nem hagyott kétséget afelől, hogy a magyarországi jogállamiság helyzetét aggasztónak tartja. Szerinte a 7-es cikkely szerinti eljárás alkalmas a vitás kérdések rendezésére. Macron a visegrádi országok négy szerkesztőségének válaszolt, és az egész régiónak üzeni: "egy olyan Európa, ami nem halad, halálra van ítélve". részletek
Március 31-éig meglesz a Közigazgatási Felsőbíróság elnöke, míg az igazságügyi miniszter javaslatára kinevezett közigazgatási bírók 2020. január elsejétől ítélkeznek majd – derül ki a közigazgatási bíróságokról szóló törvény most vitára bocsátott tervezetéből. részletek