A múzeumi világban is érezhető az állam működésének zavara: több helyen olyan rosszak az állapotok, hogy a nem épp harcias muzeológusok is kiléptek a fényre. Bezárt intézmények, megrekedt költözések, elakadt beruházások adnak látleletet a Fidesz kultúrpolitikájáról. részletek
Ahogy azt Gulyás Gergely miniszter előre közölte, nem támogatták a kormánypártiak az összellenzéki javaslatot, hogy a gyermekvédelmi intézményekben – különösen a Szőlő utcai javítóintézetben – elkövetett szexuális visszaéléseket vizsgálóbizottság tárja fel. részletek
A 2024-es kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd vérmes pedofilellenes kirohanások helyett inkább a bicskei ügy bűnöseivel szembeni hatósági fellépést várna a kormánytól. részletek
Korábban nem lett volna indokolt ott keresni a Pilisben eltűnt Kaszás Nikolettet, ahol végül megtalálták – közölte a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat. részletek
Az a liberális demokrácia, amit sokan szeretnének, már nem létezik. Magyar Péter esetleges kormányzása is a plebiszciter vezérdemokrácia keretei között írható le, de ettől még nem feltétlenül lesz az Orbán-rendszer második kiadása. Körösényi András politológiaprofesszorral beszélgettünk. részletek
A Billog hamburgerező nemrég bejelentett, a bántalmazott nőket segítő kezdeményezése, amelyet az államtitkár eleinte lefitymált, meg is hozta első konkrét eredményét. részletek
A miniszterelnök ráadásul nemcsak Rákosihoz, hanem Szálasihoz – meg Károlyi Mihályhoz is – hasonlította politikai ellenfelét, mondván: mind bolondok, akik sokat tudnak ártani. Magyar Péter szerint Orbán Viktor ezzel átlépett egy határt. részletek
Gulyás Gergely maga sem hiszi, hogy a betiltott orgánumokat sokan olvasnák nálunk, de szerinte szuverén országként „arányos választ” kell adni arra, hogy Ukrajnában orosz propaganda miatt elérhetetlenné tettek magyar nyelvű oldalakat. részletek
A Tisza Párt szállodaiparból érkezett új alelnöke szerint a saját példája is azt mutatja, hogy a hatalom mindenkit megpróbál kicsinálni, aki kinyitja a száját, ezért is tartja helyesnek, hogy pártja még nem mutatta be parlamentiképviselő-jelöltjeit. részletek
Nemcsak az önsajnáltatás bőszítette fel K. Endre könyve apropóján a Fidesz frakcióvezetőt, hanem – a neki adott államfői kegyelem említése nélkül – az is, hogy az ilyen emberek miatt van a jobboldal politikailag nehéz helyzetben. részletek