Idén harmadszor rendezi meg június 6-7-én a Spartacus Vitorlás Egylet a nagyhajós mezőny egyik legizgalmasabb erőpróbáját, a Balatonföldvár-Balatongyörök-Balatonföldvár éjszakai túraversenyt: az Ezüst szalag az év első hazai vitorlásversenye lesz. részletek
Próbababák helyett felfújható guminőket is elhelyeztek a lelátókon az FC Szöul labdarúgócsapatának mérkőzésén, amiért a klub bocsánatot kért. részletek
Sorozatunkban személyes élmények alapján elevenítünk fel egy-egy emlékezetes mérkőzést, eseményt. A 37. részben Vincze Szabolcs idézi fel, idén januárban hogyan élte meg a helyszínen a magyar férfi kézilabda-válogatott váratlan és csodálatos menetelését Malmőben. részletek
Hétfőn a tizennégy élvonalbeli klub között megegyezés született arról, hogy június első hétvégéjén a négy magyar játékost is felvonultató görög labdarúgó-bajnokságban (Szuperliga) is újraindulnak a küzdelmek a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után. A folytatásra a helyi egészségügyi bizottságnak még áldását kell adnia, de ez a sport24.gr beszámolója szerint már csak formalitás. részletek
Idén nem megy az észak-amerikai profi női kosárlabdaligába (WNBA) Határ Bernadett. A magyar bajnoki címvédő Sopron játékosa a WNBA idényében az Indiana Fevert erősítené, ám végül úgy határozott, hogy idén nyáron nem utazik az Egyesült Államokba – közölte a Magyar Nemzet honlapja. részletek
A bukaresti jogi iszapbirkózás elkeseredett háborúhoz vezetett, amely még nem ért véget, bármit is mond a bíróság. Ellátogattunk a román fővárosba, hogy a helyszínen derítsük ki, mi is történt. részletek
Március 16. után hétfőn volt az első nap, hogy Budapesten lazítottak a kijárási korlátozások szabályain, s újra kinyithattak az éttermek, kávézók, cukrászdák vendéglátóhelyek teraszai, a közterületek, parkok és játszóterek is. Ezt a fővárosiak nagy része ki is használta, erről Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán jelent meg egy fotóalbum, amelyben még Dzsudzsák Balázs is feltűnik. részletek
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legfrissebb tanulmányában a hazájukban legdominánsabb futballcsapatokkal foglalkozott, a listát a gibraltári Lincoln Red Imps vezeti, itthon a Mol Fehérvár FC és a Ferencváros emelkedik ki – a DVTK és az Újpest viszont pocsékul szerepel. részletek
Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok, 11-szeres világbajnok, a 100 és a 200 méteres síkfutás világcsúcstartója, a világ leggyorsabb embere, szóval elég sok mindent elmondhat magáról. Ezek köre mától egy újabbal gyarapodott: Jamaica miniszterelnöke, Andrew Holness az elsők között gratulált a Twitteren, hiszen vasárnap megszületett első kislánya, vagyis a 33 éves sportember édesapa lett. részletek