Négy játékost, közte egy-egy osztrák és német amerikaifutballistát tesztel a tengerentúli profi liga (NFL) négy együttese egy nemzetközi program keretében. részletek
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) 500 ezer dolláros alapot hozott létre a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő sportolók megsegítésére. részletek
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) határozata értelmében a tagszervezeteknek május 25-ig kell leadniuk a bajnokságok újrakezdésével kapcsolatos terveiket. részletek
A koronavírus megbénította a sportvilágot – mit lehet ilyenkor tenni? Irány az archívum! Mai főszereplőnk Váczi Dénes, aki rongálással egyenértékű bombát küldött 1994-ben az Újpest kapujába. részletek
A német Bild által kedden megszellőztetett, hivatalosnak nem tekinthető 2020-as Formula–1-es versenynaptárban a Hungaroring két versennyel szerepel, a németek információi szerint augusztus 16-án, majd egy hét múlva, 23-án is rendeznének egy Magyar Nagydíjat. A Hungaroring elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt a Nemzeti Sport érdeklődésére elárulta, egyelőre még korai arról beszélni, hogy Magyarország egymást követően két F1-es versenyt is megrendezzen. részletek
Az 1. MCM-Diamant Kaposvár extraligás női röplabdacsapata meghosszabbította a 24 esztendős Szpin Renáta szerződését, így a válogatott liberó továbbra is Sasa Nedejkovic vezetőedző együttesében játszik. részletek
Mori Josiro, a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője szerint amennyiben a világjárvány jövőre is kitart, akkor a 2021-re halasztott ötkarikás játékokat törölni kell. részletek
A Mol Fehérvár novemberben távozott szakvezetője, Marko Nikolics júliusban veheti át a Lokomotiv Moszkva irányítását, orosz sajtóhírek szerint évi 1.5 millió eurót kereshet új klubjánál, az összeg félmillió eurós bónusszal is kiegészülhet. részletek
Amerikai sajtóértesülés szerint előfordulhat, hogy csak október közepén kezdődik el az NFL 2020-as idénye, s az általában február elején esedékes Super Bowlra hetekkel később kerülhet sor. részletek
Az FTC ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán úgy véli, erősen kérdéses, hogy január előtt meg tudják rendezni a nagyobb utazásokkal járó nemzetközi mérkőzéseket. részletek
Lazítanak a koronavírus-járvány miatti korlátozásokon Csehországban, így a tervek szerint május 25-én újraindulhat az első- és a másodosztályú labdarúgó-bajnokság – áll a két liga közös közleményében. részletek