Azt jogsértőnek találta a Helyi Választási Bizottság, hogy Győri Péter plakátjain feltüntette az őt támogató szervezetek logóit, azt azonban nem, hogy a hirdetéseket összefújták. Fellebbezett, a bizottság megváltoztatta döntését. részletek
Ismét tárgyalt az innovációs és technológiai miniszter az akadémia elnökével, Palkovics szerint azonban nem közeledtek az álláspontok, annak ellenére, hogy szerinte az elviekben egyetértenek, csak a megoldásokban nem. részletek
A külügyminiszter végül az egész ország nevében megsértődött, amiért az újságíró véleménye szerint Magyarországon már nem demokrácia működik. részletek
Ismét magyar kommentek sorakoznak a hazánkról kritikus jelentést író holland politikus Facebook-oldalán. A jelenséget kiszúró kormányközeli Origo szerint az újabb győzelem ünnepe ez. részletek
A Fidesz parlamenti pártcsaládjának tagjai, köztük a bevándorlásellenes olasz Öt Csillagos Mozgalom is megszavazta, sőt, szigorította a Magyarország elleni eljárás indítását javasló európai jelentést. Pedig Orbán szerint ez egy Soros-jelentés. részletek
Jóváhagyta a Central European University kuratóriuma, hogy az intézmény meghirdesse a 2019/2020-as tanévet Budapestre. De Bécsben is oktatnak majd. részletek