Feszültséget okoz a Demokratikus Koalíción belül Óbudán az ország egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője, a Biggeorge-csoport tervezett III. kerületi óriásberuházása – értesült a HVG. A párt több tagja szerint elfogadhatatlan az a megállapodás, amelyet az önkormányzat készül kötni a beruházóval. Úgy tudjuk, a frakció hétfői ülésén a többség nem is támogatta az erről szóló javaslatot. A szintén DK-s polgármester, Kiss László, valamint több fővárosi politikus viszont nem ellenzi a megállapodást. Végleges döntés szerdán és csütörtökön várható. részletek
A papírmaséből készült kormányfő-figurával azt akarja szemléltetni Magyar Péter, hogy Orbán nem áll ki sem vitára, sem valódi kérdéseket nem lehet feltenni neki. részletek
Mindenképp elindul egyéniben Hadházy Ákos Zuglóban a 2026-os országgyűlési választáson, és ha veszít, kiszáll a politikából – erről a független képviselő a 24.hu-nak adott interjúban beszélt. Azt is elmondta, hogy antikorrupciós tevékenységét egy új kormány hivatalba lépése után is folytatná, a következő hatvanpusztai bejárásra pedig várja Magyar Pétert is. részletek
Kétmilliárd forintot ad a kormány a régóta üresen álló, a tervek szerint átnevezett Sorsok Házára, így egy új MTK-múzeum létrehozására, a létesítmény fenntartása pedig további évi 450-500 millióba kerül majd – erről Deutsch Tamás számolt be a Népszava kérdésére. De ez csak becslés, hiszen a tíz éve kihasználatlan építmény még soha nem működött. részletek
Két helyszínt hagyott jóvá a rendőrség, ahol a taxisok gyülekezhetnek, de mivel más közlekedési pontokon is lassítani kezdték a forgalmat, a hatóság közbelépett.A közlekedést akadályozó járműveket a rendőrség elszállíttatja. részletek
Háromoldalas jelentést tett közzé Tuzson Bence a Szőlő utcai üggyel, illetve az azt követő politikai botránnyal kapcsolatban. A jelentés szerint egy országosan ismert befolyásos politikai család befolyásos tagjától származik a szóbeszéd, hogy politikusoknak vittek gyerekeket, a pletykát megosztó Káncz Csabáról pedig azt sejteti, hogy az MI6 ügynöke lehet. részletek
Kormányrendelet jelent meg szerdán arról, hogy a Szőlő utcai javítóintézetben történt visszaéléseket ki kell vizsgálni, a feladattal Tuzson Bence igazságügyi minisztert bízták meg. részletek
Hosszú véleménycikkben állt ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mellett Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet publicistája, aki szerint a Szőlő utcai javítóintézet ügyében keringő híresztelések teljesen alaptalanok. A Fidesz-tag cikkíró szerint a leggátlástalanabb államellenes összeesküvés bontakozik ki a szemünk láttára. részletek
Az igazságügyi miniszter azt mondja, jelentést írt az ügyről, szerinte aljas rágalom, hogy politikus érintettje lenne az ügynek, de külföldi titkosszolgálati szál szerinte érintett lehet. Ígérete szerint hamarosan nyilvánosságra hozzák majd. (Frissítés: Azóta nyilvánosságra hozták.) részletek