Ez annak az embernek szól, aki miatt megsérült a lelkem, amikor túl elfoglalt volt, ahhoz, hogy foglalkozzon vele. Köszönöm, hogy feladtad, mert így lehetőséget adtál nekem arra, hogy megtanuljam, mire van szükségem valójában az életben, és hogy megérdemlem, hogy egy kapcsolatban tiszteljenek mint nőt, és úgy bánjanak velem, ahogy kell. Te erre piszkosul ráébresztettél. részletek
Komolyan mondom, néha legszívesebben megráznám az embereket a fülüknél fogva…Elsősorban persze magamat, de magamon kívül még sokakkal vagyok így. Azt tapasztalom, hogy annyira nem hiszünk magunkban, annyira nem látjuk a saját értékeinket, hogy az katasztrofális! Nem ismerjük el az erőnket, nem ismerjük el a képességeinket, nem ismerjük el a szépségünket! részletek
Minden család egyedi a saját módján, mindnek vannak érdekességei, fura szokásai, nem megszokott dolgai. Sok család ezen felül is különleges – nap, mint nap komoly feladattal néz szembe, cipeli valaminek a súlyát, helyt áll, bármilyen körülményről is legyen szó. Nem kell messze menni, hogy ilyen családokat találjunk, mert ott vannak a szomszédban, vagy az utca túloldalán. Mégis annyira természetesek, annyira beletanultak az adott élethelyzet adta feladatokba, hogy egy kívülállónak ezek nehezen szúrnak szemet. részletek
Azt gondoljuk, úgy érezzük, hogy nekünk majd sikerül, és mi leszünk a kivétel. Sokszor tényleg ezen múlik, sokszor tényleg ez az a plusz, ami végül változást generál. Megmentenénk a családunk, a barátunk, a szerelmünk, mert hisszük, hogy ránk másképpen reagálnak majd, hogy mi leszünk a megoldás, illetve a megoldáshoz vezető út. De nem menthetünk meg mindenkit. Főleg olyasvalakiket nem, akik valójában nem is szeretnék, hogy megmentsék őket. részletek
Nem értem az embereket. Hallom amit mondanak, látom amit cselekednek, de a szándékukat rendre félreértelmezem. Túlsúlyos állapotban hever a lelkem. Magába szívta a koszt, amelyet a hömpölygő szóáradat hozott magával. Kételkedem a józan ész hatalmában, az érzésektől mentes játszmákban. részletek
Manapság amikor egy láthatatlan mágnesként hozzánk nőve éljünk életünket a telefonunkkal, az intimitás milyen fokáig megyünk el? Velünk van a hálószobában is? Vagy ez van hálószoba helyett? részletek
Gondolunk magunkról valamit, él bennünk egy kép magunkról – de hogy ennek mi köze van a valósághoz, az egy teljesen más kérdés. Láthatjuk a külsőnk egy tükörben, és mesélhetnek belsőnkről, akik jól ismerik azt. Mi belülről figyelünk kifelé - bár mostanság, szerencsére egyre többet befelé is. részletek
Mi a boldogság? Anyagi javak? Szellemi gazdagság? Egy szép kert? Világtalannak a napvilág derengése? Vagy Szabó Magda szavaival csupán a katasztrófák üzemzavara? Egy biztos, a világ gyönyörű hely, és mindenki számára adott a lehetőség, lehet benne boldog, és lehet boldogtalan, egyedül rajta áll, mit hoz ki az élet ajándékaiból. részletek
Azt gondoljuk, úgy érezzük, hogy nekünk majd sikerül, és mi leszünk a kivétel. Sokszor tényleg ezen múlik, sokszor tényleg ez az a plusz, ami végül változást generál. Megmentenénk a családunk, a barátunk, a szerelmünk, mert hisszük, hogy ránk másképpen reagálnak majd, hogy mi leszünk a megoldás, illetve a megoldáshoz vezető út. De nem menthetünk meg mindenkit. Főleg olyasvalakiket nem, akik valójában nem is szeretnék, hogy megmentsék őket. részletek
Minden nap sminkelem magam – bár nem kell valami nagy sminkre gondolni. Nem takarja el az arcom, nem rejti el az igaz részeim, de kiemeli az előnyöseket. Elégedett vagyok magammal kencefice nélkül is, ugyanakkor szeretem kihozni magamból a legtöbbet, akár hétköznapokon, akár különleges alkalomadtán. Ugyanez igaz az öltözködésre, minden külső dologra. részletek
Manapság amikor egy láthatatlan mágnesként hozzánk nőve éljünk életünket a telefonunkkal, az intimitás milyen fokáig megyünk el? Velünk van a hálószobában is? Vagy ez van hálószoba helyett? részletek
Gondolunk magunkról valamit, él bennünk egy kép magunkról – de hogy ennek mi köze van a valósághoz, az egy teljesen más kérdés. Láthatjuk a külsőnk egy tükörben, és mesélhetnek belsőnkről, akik jól ismerik azt. Mi belülről figyelünk kifelé - bár mostanság, szerencsére egyre többet befelé is. részletek
Nem tudom, miért népszerű mostanában az a felfogás, hogy akinek egyszer kellettünk, annak mindig fogunk. Hogy hiába lökjük el magunktól, mintha csak egy tekegolyó lenne, mindig lesz még egy utolsó utáni esélyünk arra, hogy visszakússzunk hozzá. részletek
