Amikor a szívünk vágyódik valaki után, akkor nehéz megemészteni azt a tényt, hogy sajnos benne van a pakliban, hogy nem lesztek egymáséi. De hiába klisé, mégis igaz, hogy a Sors útjai kifürkészhetetlenek, ellenben az, akit neked szántak, maradni fog. részletek
Majdnem 4 napja sírok…….többnyire befelé. Minden egyes alkalommal, mikor kívül mosolyra húzom a szám, bent egy könnycsepp gurul le a torkomon. Hullámonként tör rám a megsemmisülés érzése, siratom azt a nőt, akivé válhattam volna melletted. Nem voltam elég kitartó, hogy mikor távolodtál várjak rád türelemmel, mikor eltoltál, visszahúzzalak, mikor elfordultál, eléd álljak. Ez is feladatom lett volna, hisz ezt vállaltam, mikor társamul fogadtalak. részletek
Ha az újévi fogadalmak kerülnek szóba, akkor általánosságban két fő embertípust tudunk megkülönböztetni: azt, aki csupa-csupa bizakodással kezdi el összeírni jövőévi céljait, és azt, aki már végképp elengedte az egészet, mert tudja, hogy fogadalma tiszavirág életű lenne, és már ott elengedné az egészet, hogy január elsején délután felébred. Nem minden esetben kell azonban rettentően nagy dolgokra gondolnunk újévi fogadalmak terén, hiszen ha csak néhány apróságot is fogadunk meg, már akkor is tettünk azért, hogy még többet hozzunk ki önmagunkból. Mostani cikkünkben ezekhez az apró fogadalmakhoz hoztunk néhány tippet, amit mindenkinek részletek
Egy tanulmány azt boncolgatja, hogy miként hat a fogamzásgátló tabletta a női agy működésére. Egyes kutatások eredménye szerint a fogamzásgátlót szedők körében magasabb a depresszióra való hajlam. részletek
A szerelemnek nem fájnia kell, hanem gyógyítania. A döntésképtelenség valójában döntés és a „bármit megtennék érted, de…” valójában a semmivel egyenlő. részletek
Egyszer csak felébredek. Kinyitom a szemeimet, és hirtelen az egész környezet megváltozik. Az álomból a valóságba csöppenek. Már rég nem vagy velem, már rég nem alszol mellettem, és nem élem át ezeket az élményeket, legfeljebb az álomvilágban találkozom velük. De még mindig szorongok, átélem a múltat újra és újra. Még mindig rettegek az érzéstől, amikor reggelig kell várni, hogy hazaérj, és nem tudom, hol és kivel vagy. Félek, hogy ez sosem múlik el. részletek
Nagyon sok téves cucc van itt azzal kapcsolatban, hogy hogy változtasd meg az életed...Az a baj, hogy többnyire ezek a félművelt tanok, nincsenek képben, hogy is működünk mi, mint teljes szerkezet, ezért bár ígérnek mindent, csak kárt okoznak. Nagyon nehéz kérdés és nagy felelősség szerintem, hogy újabb illúziókba kergetsz-e valakit, vagy segítesz megérteni a dolgok valós működését. részletek

Lassan megtanulom, hogy hogyan fogadjam el a törött darabkáimat. Lassan megtanulom, hogyan békéljek meg azokkal a részeimmel, amik még mindig utolérnek. részletek
Mi lenne, ha nem hinnél el mindent, mit gondolsz? A kérdés nagyon megfogott. Nem is sejtjük, mekkora hatalma van gondolatainknak felettünk. Csak figyeld meg, mit érzel most, majd csípd fülön az előtte lévő gondolatot. Az érzelem a lélek nyelve. részletek
Időnként eltűnődőm, vajon volt-e bármiféle konkrét oka annak, hogy váratlanul belecsöppentél az életembe. Mi emberek állandóan keressük az ok-okozati összefüggéseket, a tényeket, melyek szilárdan támasztják alá a realitást. De az életben vannak találkozások, érzések, amik nem a véletlen művei. Vagy legalábbis, valami egészen különleges atmoszféra lengi körül az életünk ezen szegmenseit. Azt tudom, hogy Te nem voltál véletlen. részletek