Már meg is jelent a Magyar Közlönyben a friss rendelet: a behozatali tilalom kiterjed a gabonafélékre, a repce- és napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, a mézre, egyes húsfélékre és a tojásra is. részletek
Elárasztják az uniós piacot a mesterségesen olcsón tartott kínai elektromos járművek, ami előbb-utóbb az európai gyártók és beszállítók elsorvadásához vezet. Ursula von der Leyen ezért bejelentette, hogy az EU fellép a dömping ellen, és leszámol a kínai társaságok tisztességtelen versenyelőnyével. Épp akkor, amikor Orbán mindent egy lapra feltéve nekiállt ezen kínai társaságok összeszerelő üzemévé alakítani Magyarországot. részletek
A leendő székház építményei között nem kell távolságot tartani, a beruházásnak nem feltétele új közlekedési csomópont létesítése, infrastrukturális fejlesztések megvalósítása, derül ki a Magyar Közlönyben megjelent új szabályozásból. részletek
A három nagyvállalat, a Ford, a General Motors és a Stellantis csillagászati profitot vágott zsebre, miközben a dolgozóknak kevés jutott. A szakszervezet vezetője egy kongresszusi képviselővel együtt nyílt levélben fordult az amerikai közvéleményhez, hogy megindokolja a sztrájkot, amely megbéníthatja az amerikai autóipart, de egyelőre csak egy-egy Ford, General Motors és Stellantis gyárban szüntették be a munkát. részletek