Éves szinten akár 2 milliárd forintra is rúghatnak majd a kártérítési költségek – árulta el a HVG kérdésére a vasúttársaság, amely vagy túltervezte ezt a keretet vagy az eddigi nyári fennakadásoknál sokkal durvább késésekkel számol az év végéig. részletek
Bár hivatalosan csak szerdán kezdődik, már több ezren beköltöztek a Hajógyári-szigetre, ahol nemsokára kezdetét veszi az ország legnagyobb fesztiválja. A tavalyihoz képest kissé átrendezett színpadokkal várják a bulizni vágyókat. részletek
Korábban Donald Trump a hét végéig szabott határidőt Oroszországnak, hogy tegyen lépéseket az ukrajnai háború befejezésére, különben nem részletezett új szankciókkal kell szembenéznie. részletek
A Lakhatási Tőkeprogram lebonyolításában részt vevő alapkezelők mögött olyan ingatlanpiaci mogulok sejlenek fel, mint Mészáros Lőrinc, Tiborcz István vagy Jellinek Dániel, de van kapcsolódási pont Rogán Antallal is. részletek
Rákosrendezőnél, a Szegedi úti átjárótól délre kisiklott a MÁV RailTours mozdonya – éppen azon a pályaszakaszon, amit nemrég újítottak fel 3 milliárd forintból, és a munka minőségét sok kritika érte. részletek