Csak a kampány elején vagyunk, de máris sok a betarthatatlan ígéret Pottyondy Edina szerint. A humorista-influenszer úgy véli, a politikusok 30 éve verik szét a piacgazdaságot, csak hogy mesterségesen a szocializmusban tartsák a társadalmat. részletek
A McDonald’s még csak most akar igazán nekifeküdni a mesterséges intelligencia alkalmazásának tevékenységében, amihez nemzetközi piacán Indiát választotta központjául. részletek
A már tíz, Orbán Viktor és a Fidesz mellett kiálló Békemenetet szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány július 31-én adta be a védjegyoltalmi kérelmet. részletek
Shen Feng azt mondta, tervezik a debreceni üzem környezetvédelmi engedélyének módosítását, hogy megnyugtassák a közvéleményt, a társaság középvezetőjének nemierőszak-ügyével kapcsolatban pedig arról beszélt, hogy együttműködnek a hatóságokkal, és együttérzését fejezte ki az áldozat és családja felé. részletek
A rezsicsökkentéses megtakarítás mértékét már nem a 2022. augusztusi tőzsdei csúcsárhoz, hanem az aktuális árakhoz képest mutatják. A most leváltott gyakorlat a felhasználók félrevezetése volt. részletek