A munkanélküliség novemberben még nem nőtt, de nőtt azok aránya, akik ugyan állásban voltak, de épp nem dolgoztak. Folytatódott a home office-ban dolgozók arányának növekedése. Jóval több egyéni vállalkozó szüneteltette tevékenységét, mint októberben. részletek
Egyre több részlet derül ki a januárban induló lakásfelújítási támogatásról, mely Orbán Viktor miniszterelnök december 19-ei bejelentése alapján kiegészül egy otthonfelújítási kölcsönnel is. Ez azok számára jelent majd segítséget, akik önerő hiányában nem tudtak volna belevágni a felújításba, így pedig az utólagosan igényelhető támogatást sem tudták volna igénybe venni. A Bank360.hu elemzői annak számoltak utána, hogy milyen feltételekre számíthatnak az igénylők, illetve, hogy van-e az új kölcsönnél kedvezőbb lehetőség egy felújítás finanszírozására. részletek
Ha a hitelfelvevő nem mutatja be a kijelölt határidőre a számlákat, elveszítheti a támogatást, az igénybe vett összeget pedig vissza kell fizetnie.
részletek
Számtalan vállalkozót ismerünk, aki a legrosszabb helyzetben is feltalálja magát és igyekszik a legtöbbet kihozni belőle. Év végi válogatás néhány olyan ötletből, amely a koronavírus-járvány nélkül sosem született volna meg. részletek
Megjelent a közbeszerzési felhívás az Európai Unió hivatalos lapjában a budai fonódó villamoshálózat következő ütemének teljes körű engedélyes és kiviteli terveinek elkészítésére - írta Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója csütörtökön a Facebook-oldalán. részletek