Statisztikát készítettünk az elmúlt 22 évből: kiderült, ki számít veteránnak, mikor érkezett a legtöbb új szereplő a sorozatba, de térképre tettük a szereplők szövevényes szerelmi életét is.
részletek
A jótállási jegy nélkülözhetetlen a fogyasztói panaszok intézéséhez, a jelenleg kizárólag papír alapú dokumentumot vásárláskor kapja kézhez a vevő. részletek
Közel 9 százalékkal több pénzt költöttek a magyarok 2019-ben az egy évvel korábbinál, és ennek csak egy kisebb részét magyarázza a drágulás. A leggazdagabbak és legszegényebbek kiadásai közötti szakadék nagy, de változatlan maradt. Milliós viszont még mindig az a réteg, amelyik többet költ egy lakáshitel törlesztésére, mint bármi másra. részletek
Az ENSZ szerint drámaian növekszik majd a nyomorban élők száma a világ 47 legszegényebb államában, a világszervezet úgy véli, akár 32 millió embert is a legsúlyosabb nélkülözésbe taszíthat a járvány.
részletek
Az elmúlt két évben Magyarországon alig csökkent a népesség. 2020 elején mindössze 3000 fővel éltek keveseben az országban, mint egy évvel korábban. Ennek az oka azonban nem a születések és meghaltak arányának kedvező változása.
részletek
A szlovén kormány elfogadta a nemzeti oltási tervet és ennek értelmében ingyenes és önkéntes lesz az új típusú koronavírus(SARS-CoV-2) elleni védőoltás. részletek
A sertéságazat jelenleg is különleges kihívásokkal szembesül, de a magyarországi állatjóléti viszonyok kiemelkedően magasak európai szinten is. részletek
Az amerikai elnökök gyakorlatilag bármilyen bűnért bárkinek kegyelmet adhatnak, és ezt a lehetőséget Donald Trump maximálisan ki is fogja használni a következő hetekben.
részletek
A miniszterelnök-helyettes kissé előrerohant, mikor csütörtökön arról beszélt, milyen feltételekkel szavazzák meg mégis a 7 éves uniós költségvetést, a jogállamisági feltételekkel együtt. A lengyel kihátrálás azt jelentette volna, hogy Magyarország egyedül marad. részletek