Hét évig jár 50 százalékos adókedvezmény Görögországban azoknak a helyieknek, akik hazaköltöznek, illetve azoknak a külföldieknek, akik a home office-t a görög tengerparton képzelik el. Erről nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek a görög miniszterelnök pénzügyi tanácsadója. részletek
Az Erzsébet téren és a Teleki téren már szombaton is a WHO ajánlás fölötti értéket mértek, az utóbbi 24 órában viszont már öt mérőállomásról is lesújtó adatok érkeztek. részletek
A koronavírus abban is különbözik a korábbi évek nagyobb járványaitól, hogy ezúttal Nyugat- és Közép-Európában nem egzotikus, távoli országok híreiként olvashatunk az eseményekről, ezúttal mi vagyunk az egyik középpont. Cikksorozatunk első részében azt mutatjuk be, hogy Oroszország és Európa keleti határvidékének gazdaságára miként hatott a járvány. részletek
Egy magas rangú uniós diplomata megerősítette az EUrológusnak, hogy a hétfő délutáni uniós nagyköveti tanácskozáson a teljes, költségvetéssel kapcsolatos csomagot napirendre tűzik és szavazásra bocsátják. Vagyis a tagállamoknak állást kell foglalniuk a következő hétéves költségvetés, a helyreállítási alaphoz szükséges saját források rendszere és a jogállamisági mechanizmus ügyében is. részletek
Nemcsak az élelmiszer-pazarlás mértékét csökkenti, de a sörfőzés ökológiai lábnyomát is, ha az árpa helyett kenyérmaradékból készítenek sört. részletek
2021. január 1-jéig maradt ideje az online kasszával rendelkező kereskedőknek arra, hogy megfeleljenek a hatályos előírásnak, miszerint legalább egy elektronikus fizetési lehetőséget kell biztosítaniuk. Ebben segíti őket az egyik hazai vállalkozás egyedülálló online pénztárgépe, amelyet a Mastercard Doppio nevű programjának innovációjaként fejlesztett ki. részletek
Az olasz kormány közel félezer orvos felvételét indította el Nápolyban és térségében, ahol a legnehezebben működik a kórházi ellátás, miközben Rómában a tesztállomásokat rohamozták meg vasárnap. Campania ... ... részletek