Megkezdtek a háromoldalú tárgyalások az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság között az uniós költségvetésekhez kapcsolódó jogállami feltételekről. A parlamenti küldöttség szerint a megbeszélés “konstruktív” volt, ami a valóságban azt jelenti, hogy eredménytelen. részletek
Brit tudósok megvizsgálták a távmunkában dolgozók közlekedési szokásait, és arra jutottak, hogy más okból kifolyólag sokkal inkább autóba ülnek, így nem csökken jelentősen a kibocsátás azzal, hogy az emberek többsége otthonról dolgozik. részletek
Nagyszabású kampányt indított több cég, hogy csak apró lépésekkel, de kezdjünk el fenntarthatóbban élni. Reményeik szerint ha egymilliárd ember csak egy kicsit változtat, akár 20 százalékkal is lehetne csökkenteni a globális kibocsátást. részletek
Rontotta a 2020-as GDP-előrejelzését a Takarékbank, de úgy számolnak, hogy ha meglesz a koronavírus elleni vakcina, 2021 utolsó hónapjaira elérheti a magyar gazdaság azt a szintet, ahol 2019 végén állt. részletek
Nem tudtak megegyezni a nagytarcsai képviselők, hogy fegyelmit indítsanak-e a polgármester ellen, aki 190 millió forintot nem a járvány elleni védekezésre költött el, így feloszlatták a testületet. részletek
Egy tíz kilométeres szakaszon épülhetett meg a mélységi határzár, de a helyzethez igazítva bővíthetik. Nem verték nagy dobra, de már a bejelentéskor sem részletezték az újabb védekezési technikát. részletek
Közel kétszer annyival eshet vissza a magyar GDP idén, mint a legutóbbi előrejelzés szerint – áll az IMF most kiadott prognózisában. A világ gazdasága a gyors és hatékony válságkezelésnek köszönhetően egyelőre úgy tűnik, hogy megúszhatja a 2008-ashoz hasonló pénzügyi katasztrófát. részletek
Az Európai Unió tagállamai elfogadtak egy ajánlást, amelynek segítségével egységes színkód alapján lehet megkülönböztetni az egyes országokat, régiókat aszerint, hogy mennyire terjedt el a járvány. A magyar szabályozás eszerint indokolatlan korlátozást tartalmaz. részletek
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken az a büntetőper, amelyben Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt és 32 társát bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják. részletek
Jelentős könnyítéseket tartalmaz a kormány őszi adócsomagja, amelyet kedd délután nyújtott be az Országgyűlésnek a Pénzügyminisztérium. A javaslat alapján jövőre már az adóhatóság készítheti az áfabevallást is. részletek
A Brexitről, a következő hétéves költségvetésről, illetve az újjáépítési alapról és az Európai Bizottság jogállamisági jelentéséről tárgyaltak az unió Európa-ügyi miniszterei. Az első két témában nagyon fontos lenne a mielőbbi jelentős előrelépés. Ennek nem sok esélye van, de a politikusok bizakodnak. részletek