Félő, hogy a kijárási korlátozások feloldása után az újból munkába indulók a fizikai távolságtartás miatt kerülik majd a tömegközlekedést, és még többen ülnek majd autóba, mint eddig. részletek
A jegybankelnök szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nem is tévedhetett volna nagyobbat, amikor arról beszélt, hogy az MNB hitelprogramjai nem finanszírozzák a mikro-, kis- és középvállalkozásokat. részletek
Sok helyen úgynevezett immunigazolványok kibocsátásával szeretnék meggyorsítani a visszatérést a normális élethez, de a Deutsche Wellének nyilatkozó szakértő szerint ez több problémát is felvet. részletek
Azzal, hogy 27 helyett csak 5 százalék áfát kell fizetni a rozsdaövezetben épülő lakások után, a kormány elérheti, hogy a lakásépítések ne csökkenjenek olyan mértékben, ami már veszélyeztetheti az építőipar gazdasághoz adott értékét, sőt az árakat is normalizálhatja. részletek
Az arany unciánkénti árfolyama 1730 dollár felett jár, a világgazdasági bizonytalanság rekord magas árfolyamot hozhat a BlockBen szakértőinek elemzése szerint. részletek
Három héten belül másodjára, pénteken ismét csökkentette a passzív repóügyletek kamatlábát az indiai jegybank, hogy hitelkihelyezésre ösztönözze a kereskedelmi bankokat a koronavírus-járvány miatt nehéz ... ... részletek
Csaknem egyhangúlag hagyta jóvá péntekre virradóra a lengyel szejm a koronavírus-járvány miatt elfogadott gazdaságmentő csomag kibővítését, az eredetileg megszavazott tervezethez fűzött szenátusi módosítójavaslatok ... ... részletek
Példa nélküli módon egyhangúlag támogatták az uniós agrárminiszterek azt a közös nyilatkozatot, amelyben további rendkívüli válságintézkedések bevezetését kérik az Európai Bizottságtól a koronavírus-járvány ... ... részletek
Argentína kormánya a külföldi magánhitelezők iránt fennálló adósságának csökkentését és a törlesztés felfüggesztését javasolta, miután a harmadik legnagyobb latin-amerikai gazdaság mély recesszióval küzd ... ... részletek
A Magyar Nemzeti Bank megvédi azokat az eredményeket, amit az elmúlt 10 évben Magyarország elért - nyilatkozta Matolcsy György, a jegybank elnöke, aki az MTI-nek adott interjújában. Szerinte jelentős ... ... részletek