A magyar történelem egyik legjelentősebb vesztes csatájának hadvezéréről elnevezett, Kalocsa és Paks közötti híd csütörtöki átadóján nem hanyagolta el a miniszterelnök a békepárti kampányüzenetek átadását sem. részletek
Évek óta pusztulnak az ültetvények a világ két legnagyobb narancsexportőr országában, de az idei krízis lehet az eddigi legnagyobb. Magyarországon két év alatt 79 százalékot drágult a narancslé, a fogyasztásunk ezért majdnem felével esett vissza. A szakma kétségbeesetten keresi a kiutat, és fontolgatják: törvénymódosítást kezdeményeznek, hogy a mandarinlével felütött lé is narancslé lehessen. részletek
A Penny azt írta lapunknak, hogy a választék túlnyomó többségét jelenleg is magyar tojások teszik ki, de a nyugati régióban árusítanak importtojást. részletek
Több mint egyéves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án aláírták a Budapest Airport Zrt. adásvételi szerződését – jelentette be az Nemzetgazdasági Minisztérium. Az is kiderült, hogy a vételár 3,1 milliárd euró volt, és ezen felül a korábbi tulajdonosok 1,44 milliárd eurós hiteltartozását is átvállalták. részletek