A vízimentők a Facebookon hirdettek adománygyűjtést, hogy új hajókat vegyenek. Az Opus Global Nyrt. és a Hunguest Hotels kipótolta a vételárat. részletek
Fél évszázaddal az első holdra szállás után újraindul az űrverseny, ám a második szakasz több okból is egészen más lesz, mint az amerikaiak által megnyert első. Az egyik fő különbség, hogy új vetélytársak is jelentkeztek – például Kína, India és az Európai Unió –, a másik pedig az, hogy most nemcsak a tudományos és ideológiai célok fontosak, hanem a gazdaságiak is. részletek
Az újságíróképzéssel foglalkozó Nemzeti Tehetséggondozó Kft. a humánminisztérium alól átkerült az újonnan fideszes kulturális erőközponttá felizmosított Petőfi Irodalmi Múzeum alá. részletek
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem tárt fel olyan piaci zavart a bankkártya-elfogadás piacán, amely versenyfelügyeleti eljárás megindítását alapozná meg, ám azonosított a versenyviszonyokat is érintő piaci problémákat. részletek
Budapesten és a másik három orvosegyetemi városnak (Szeged, Debrecen, Pécs) helyet adó megyében nagyjából a duplája vagy annál is magasabb a gyógyítók lakosságszámhoz mért aránya, mint az ország más vidékein. részletek
A magyar kormány lazított az uniós támogatások előlegei folyósításának szabályain, amiket az Európai Bizottsággal fennálló elszámolási viták miatt szigorított korábban. részletek