A keresettel a monopólium megszüntetését próbálják elérni, ami állításuk szerint korlátozza a kisebb eseményszervezők lehetőségeit, és károsítja a művészeket is. részletek
A bíróság korábban elrendelte a Samsung környezethasználatának megtiltását, ami a kezdeményező civilek szerint a gyár működésének felfüggesztését jelenti. A kormányhivatal szerint azonban a döntés nem a gyár bezárását, hanem egyes tevékenységek korlátozását írja elő. részletek
Még áprilisban is az áfabevételek elmaradása volt a legnagyobb probléma, nem pedig a kamatkiadások vagy a „rezsicsökkentés”, amelyekre a kormány előszeretettel mutogat. részletek
Elérkezett a 2027/N BMÁP állampapír kamatfordulója: a papír május 26-án fizeti ki a negyedéves kamatot és ekkor módosul a következő negyedévre érvényes kamat. Az új kamatszintet azonban már meghatározták, a Bankmonitor szakértői pedig elemezték, hogy ez mire lehet elég a többi állampapírhoz képest. A helyzet mindenképpen meglepő! részletek