Angol sajtóértesülések szerint Theresa May a Brexit elhalasztásáról szavaztatná meg a képviselőket, ha nem fogadják el az EU-val kötött megállapodást. részletek
A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Magyar Hírlapnak adott interjúban hangsúlyozta: mivel az ellenzéki pártok közül több megszüntetné a csokot, igyekeznek garanciákat beépíteni, de mindent nem lehet sarkalatos törvénybe foglalni. Novák szerint annyi politikai józanság minden képviselőtől elvárható, hogy „legyen egy területe az életnek, ahol nincs nyúlka-piszka”. részletek
Napok alatt reagáltak a vevők a bejelentett új családtámogatási intézkedésekre: az elmúlt évek ilyenkor megszokott átlagánál 15 százalékkal többen kerestek eladó ingatlant múlt héten. A Duna House szerint azok hozzák előre a vásárlást, akik nem tudnak, vagy nem akarnak részesülni a kedvezményekből, és az elszálló áraktól tartanak. részletek
2009-ben még elképzelhetetlen volt, hogy 2,5 milliárd dolláros vagyonalapot indítson Izland, melybe évente és állampolgáronként 7 ezer dollárt (csaknem 2 millió forintot) töltenek. részletek
A 16 éve a Gazprom második embereként dolgozó Alekszander Medvegyev mellett másik két vezető is távozik, illetve új pozíciót fog betölteni. A Vedomoszty szerint rossz hír a távozásuk, mert ők képviselték a liberális ellenzéket a cégen belül. részletek
Simicska korábbi partnerének ingatlankezelő cégében lett ügyvezető a rokon, aki korábban már milliárdokat bukó alma cideres cég körül bukkant fel. részletek