Egyszer már elítélte a három gyermekes férfit a bíróság, akkor próbaidőre bocsátották. Most az ügyészség már büntetés letöltését kérte a bíróságtól. részletek
A Budapesti Gazdasági Fórumon tart előadást a pénzügyminiszter, ígérete szerint arról, mi várható idén és jövőre a gazdaságpolitikában. Most kiderülhet, valóban kapnak-e adómentességet a háromgyerekes anyák, vagy éppen, ahogy az EU szeretné, százmilliárdokat fog spórolni a kormány. Kövesse velünk a bejelentéseket! részletek
Ezzel szemben a H&M arról számolt be, hogy az eltelt öt év alatt nagy lépéseket tettek abban a folyamatban, amely a méltányos bérezéshez vezet. részletek
Csütörtökön üzemkezdettől két hétre bezár a Déli pályaudvar, a MÁV-Start nem biztosít pótlóbuszokat. Elmagyarázzuk, melyik vonatokat érinti ez, mit használjon helyettük, és mi mindennek az oka. részletek
2014 és 2017 között a kiemelt fővárosi sportegyesületekhez 18,8 milliárd forint érkezett, a pénz forrása pedig közvetlenül vagy közvetve, de a magyar költségvetés. részletek
Három tendert is nyert ugyanaz a cég, ráadásul igen furcsa körülmények között akkor, amikor Domokos László ÁSZ-elnök még a Békés Megyei Önkormányzat elnöke volt. részletek
Nyolc új börtönt tervezett a kormány, egyiket sem Kiskunhalasra. Mivel az intézmények nem épültek meg, az 50 millió forintból kiképzett fegyőrök felmondtak. Most Kiskunhalason nyit egy fegyintézmény 1,7 milliárd forintból, keresik is újra az őröket. Állítólag középiskolákba is ellátogatnak majd emiatt. részletek