Szeptemberben mérföldkőhöz érkezett az emberiség: a történelem során most először csökkent 50 százalék alá az szegények aránya. Az emberiség fele ma már középosztálybeli – vagy gazdagabb. részletek
Egy viccbajnok sportoló és egy rejtélyes mérnök lehet Jean-Claude Juncker utódja. Sok közös nincs bennük, legfeljebb annyi, hogy Orbán Viktort mindketten szoros felügyelet alatt tartanák.
részletek
A disneylandi babérokra törő kisváros tucatnyi lehetetlen fejlesztésének legdrágább tételére, a 3,5 milliárd forintos beruházási értékű multifunkciós sportcsarnokra kiírt közbeszerzést korábban visszavonták, de most újra keresik a megfelelő vállalkozót.
részletek
Legalább 116 milliárd forintnak megfelelő pénzhez jutott Donald Trump családja azzal, hogy az elnök szüleinek segítettek az adóelkerülésben – állítja a New York Times. részletek
Sorozatban a harmadik állami program születik meg a vidék fejlesztésére. A politikusok célja minden esetben ugyanaz: elérni, hogy az emberek a falvakban maradjanak vagy oda költözzenek. A tervezésnél azonban eddig egyetlen esetben sem jutottak túl. A településvezetők szerint nem is igen akarnak. részletek
Az Európai Parlament 25 százalékban maximálná a tagállamokban az általános forgalmi adó kulcsát; a képviselők a szerdai plenáris ülésen támogatták az áfaszabályok Európai Bizottság által javasolt reformjának jó részét is – közölte az EP sajtószolgálata szerdán. részletek
Tarcal község külterületén kilőtt vaddisznóból mutatta ki kedden a betegség kórokozóját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. részletek
Jogerősen négy és fél év börtönbüntetésre ítélte a spanyol legfelsőbb bíróság szerdán Rodridgo Ratót, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt spanyol vezetőjét, egykori gazdasági minisztert. részletek