Az Európai Unióban az év végéig minden nő ingyen dolgozik, de hogy jön ez ki?

2018-11-07 17:03
Az Európai Unióban a szombat volt a fordulónap, Franciaországban a kedd. A Les Glorieuses feminista portál szerint a nők azért dolgoznak innentől számítva az év végéig ingyen, mert a férfiaknál 16,2%-kal kevesebbet keresnek az Európai Unióban. Franciaországban az eltérés 15,2%. Az évből pedig még annak 16,2, illetve 15,2 százaléka van még vissza. Így jön ki az ingyenmunka.
részletek

Brutálisan nő az átlagbér Romániában

2018-11-07 17:03
A kormány az elmúlt években a közszférában több lépésben béremeléseket hajtott végre, főleg az oktatásban és az egészségügyben.
részletek

Enyhítheti a lakásdrágulást az áfahatáridő meghosszabbítása

2018-11-07 17:03
A kedvezményes lakásáfát érintő módosítást tervez a kormány: a Pénzügyminisztérium az idén novemberben már engedéllyel rendelkező lakásoknál 2023 végéig kitolná az 5 százalékos áfa határidejét. Több tízezer lakás építtetője jutna levegőhöz – nem kell kapkodniuk a kivitelezéssel, és a lakásdrágulás üteme is csökkenhet, az építőiparban foglalkoztatott több mint 300 ezer embernek pedig megmaradhat a munkája.
részletek

Hét óriási és olcsó ötlet – a legjobb gerillamarketing-kampányok

2018-11-07 17:03
Nemcsak rendkívül költséges, a média minden felületén megjelenő reklámkampányokkal, hanem filléres tételt jelentő, ám vicces, szellemes vagy épp elgondolkodtató gerillamarketing eszközökkel is tömegeket lehet megszólítani. Ezeket az eszközöket ma már, a kisebb vállalkozások mellett, a nagy márkák is előszeretettel alkalmazzák, nem véletlenül.
részletek

Így hajtotta a belső migráció a lakásárakat

2018-11-07 17:03
Az elvándorlással sújtott területeken lassabb ütemben nőttek, vagy egyenesen csökkentek a négyzetméterárak.
részletek

Elkaszálta az Európai Bíróság a magyar mobilfizetési rendszert

2018-11-07 17:03
A luxemburgi testület részben megerősítette az Európai Bizottság kifogásait.
részletek

Újabb amerikai államban legalizálták a marihuanát

2018-11-07 17:03
Michigan a 10. állam, amely engedélyezi a fű "rekreációs" célú használatát decembertől.
részletek

A vártnál jobban nőtt az ipari termelés Németországban

2018-11-07 17:03
0,1 százalékot vártak, 0,2 százalék lett belőle szeptemberben.
részletek

Öt évig még maradhat a kedvezményes lakásáfa, de nem minden ingatlanra

2018-11-07 17:03
Az építési engedéllyel rendelkező ingatlanokra 2023-ig kedvezményes marad a lakásáfa – jelentette be Varga Mihály.
részletek

Macronék leckéje Orbánéknak: így is lehet kitenni embereket a közszférából

2018-11-07 17:03
Emmanuel Macron már a választási kampányában megígérte: 120 ezer fővel csökkenti az „életfogytig” közszolgálati állásában lévő állami és önkormányzati hivatalnokok számát. 50 ezresre tervezi az állami intézményekben dolgozók leépítését.
részletek

HVG TOP 500: ahol 499-en nézik a Mol olajos hátát

2018-11-07 17:02
A legnagyobb ugrásokat ezúttal is néhány kormánykedvenc állami és magáncég produkálta, de nélkülük is figyelemre méltó növekedést értek el tavaly a legnagyobb árbevételű cégek.
részletek

Az Európai Bíróság előtt a Brexit ügye

2018-11-07 17:02
Vajon itt lesz döntés a kilépés időpontja előtt?
részletek

Véget érhet-e a második globalizáció?

2018-11-07 17:02
A második globalizáció mögött a technológiai változás a legfontosabb mozgatórugó. De nem szabad elfelejteni, legalább ilyen fontos volt a kormányzatok támogató gazdaságpolitikája. Vitacikk a gazdaság és a technológia jövőjéről szóló vitánkhoz.
részletek

Indulhat a vegák aláírásgyűjtése az EU-ban

2018-11-07 17:02
Feltüntetnék az élelmiszereken, hogy ehetik-e vegák és vegánok.
részletek