Eljárást indít az Európai Bizottság az olasz költségvetés miatt

2018-11-21 23:02
Már régóta megy a szájkarate az EB és az olasz kormány között, most viszont komolyra fordult a helyzet.
részletek

OECD: 4,6 százalékkal nőhet a magyar GDP

2018-11-21 23:02
Jövőre és azután viszont belassít majd a magyar gazdaság a nemzetközi szervezet szerint.
részletek

Mészáros bizalmasáé lett Simicska Lajos reklámcége

2018-11-21 23:02
Vörös József már a második Simicska-céget veszi meg.
részletek

Három év után már felújításra szorult az 55-ös út elkerülője

2018-11-21 23:02
Két kilométeren is fel kellett marni a 2015-ben átadott mórahalmi elkerülőt. Az úton nincs nagy forgalom, úgyhogy valószínűleg nem emiatt kellett felújítani.
részletek

Csomagolóanyag-gyárat alapít egy indiai cég Nógrádban

2018-11-21 23:01
170 új munkahely jön létre Rétságon
részletek

Döcög az Otthon Melege program weboldala

2018-11-21 23:01
Volt olyan olvasónk, akinek elérhetetlen vagy lassú volt az oldal, de olyan is, aki leadta a pályázatát.
részletek

Hová tűnt a Kínából rendelt csomagom?

2018-11-21 12:03
Ha karácsonyra rendelne, szinte már el is késett, de azért összeszedtük, mire érdemes figyelni.
részletek

A miniszter ígéri, 2032 előtt átadják Paks II-t

2018-11-21 12:03
Állítólag felmerült Süli János Paks-miniszter leváltása a csúszás miatt.
részletek

17 százalékkal növelte adózott eredményét az easyJet

2018-11-21 12:03
A repülőjáratok töltöttsége 92,9 százalék volt.
részletek

Elárverezi a szemetet a kukaholding

2018-11-21 12:02
Majdnem 100 tonna műanyag és 200 tonna papír pár millió forintért. Hülyének is megéri.
részletek

Túlórázni nem legális így, de kell a pénz

2018-11-21 12:02
Nem találnak a cégek új munkaerőt, ezért inkább kizsigerelik a dolgozóikat, trükköznek, és néha még a bírságot is bevállalják. Van, aki a pluszpénz miatt még örül is ennek, mások inkább lelépnek.
részletek

Nem segít több adósnak a Nemzeti Eszközkezelő

2018-11-21 12:02
Aki máig nem jelezte, hogy szeretné eladni a lakását az állami cégnek, az örökre lecsúszott a lehetőségről.
részletek

Miért akadt ki Orbán Viktor ennyire Horvátországra?

2018-11-21 12:02
Úriember nem csibész, de lehet, hogy átverték.
részletek

Látványos drágulásnak indult a kávé

2018-11-21 12:02
A klímaváltozás egyik hatása: az arabica fő termőterületén a történelmi átlag negyedének megfelelő csapadék hullott.
részletek