Ha a kormány nem lép, a nyugdíjasok jövő novemberig hiteleznek az államnak

2018-11-21 03:02
A nyugdíjszakértő szerint az infláció megugrott az év végére, de a jövő évi költségvetésben még nem igazították ehhez a számokat.
részletek

Betett a gabonatermesztőknek a Duna alacsony vízállása

2018-11-21 03:02
A termény nagy része a Dunán hagyja el az országot, illetve csak hagyná, ha tudná.
részletek

"Kedves Jani!" – a volt MVM-vezér utolsó figyelmeztetője a Paks II.-ért felelős Süli Jánosnak

2018-11-21 03:02
Egy hvg.hu birtokába került levélben figyelmeztette Mártha Imre volt MVM-vezér Süli János paksi bővítésért felelős tárca nélküli minisztert, hogy változtasson az atomerőmű-projekten, mert szerinte most van itt az utolsó lélektani pillanat, amikor ezeken még módosítani lehet. Ellenkező esetben a hibás döntések költsége akkora lesz, hogy azt a következő két generáció is nyögni fogja.
részletek

Olcsóbb lesz a benzin szerdától

2018-11-21 03:02
Bruttó 4 forinttal kevesebbért tankolhatunk.
részletek

Jogerősen kaszálták el az Állami Egészségügyi Ellátóközpont egy újabb tenderét

2018-11-21 03:02
A bíróság szerint a szervezet úgy írt ki pályázatot, hogy annak csak egyetlen gyártó termékei felelhettek meg.
részletek

Így rántották fel az elszálló bérleti díjak az agglomerációs árakat - ide éri meg ingázni

2018-11-21 03:02
Még mindig olcsóbban lehet lakást vagy házat bérelni Budapest agglomerációjában, mint a központi kerületekben, de a különbség csökkenőben van, mert egyre nagyobb a kereslet a fővároshoz közeli, jó közlekedésű településeken – derül ki az Otthontérkép.hu friss összefoglalójából.
részletek

Három ember kezében van a világ olajpiaca, fohászkodjunk, hogy ne kapjanak össze

2018-11-21 03:02
Az USA, Oroszország és Szaúd-Arábia több olajat termel, mint az OPEC 15 tagja együttvéve, vagyis Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Mohamed bin Szalman kezében van a világ legfontosabb energiapiaca. Ha hárman egyetértenek, akkor mindenkit le tudnak nyomni, de mi van akkor, ha nem?
részletek

Itt van a kormány javaslata a gyermekek után járó ápolási díjra

2018-11-21 03:01
Kedden este beadták a javaslatot, amely 100 ezer forintban maximálná a gyermeküket ápolók juttatásait.
részletek

Szerdán lehet utoljára ingatlant felajánlani a Nemzeti Eszközkezelőnek

2018-11-21 03:01
A keddi Magyar Közlönyben jelent meg az erről szóló kormányrendelet.
részletek

Még több pénzt kereshetnek adómentesen a focisták

2018-11-21 03:01
500 millióra emeli egy új törvényjavaslat a sportolók egyszerűsített adózásának felső határát.
részletek

Papírpalettákkal ötvözi a logisztikai csúcstechnológiát az IKEA Soroksáron

2018-11-21 03:01
Az egyik legegyszerűbb alapanyaghoz nyúlt a svéd IKEA bútorgyártó és forgalmazó vállalat, ahol újszerű megoldásokkal kísérleteznek mind a szállítás, mind a raktározás területén. Az egyik legfontosabb, hogy papírra váltották fel a fa raklapokat, ami a cég soroksári áruházánál is nagyot növelt a hatékonyságon.
részletek

Januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozók bére

2018-11-21 03:01
A kormány elfogadta és az Országgyűlés elé terjeszti a kormányzati igazgatásról szóló törvénytervezetet, amelynek elfogadása esetén januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére, emellett számos családbarát intézkedést is bevezetnek.
részletek

Hiába nő az infláció, Matolcsyék nem félnek

2018-11-21 03:01
Rekordalacsony maradt az alapkamat, az MNB meg is magyarázta, miért nem látnak problémákat a magas inflációval.
részletek

Irodalmi szenzáció: eddig ismeretlen Szabó Magda-regényt találtak

2018-11-21 02:06
Fényképeket keresett Szabó Magda hagyatékában könyveinek szerkesztője, amikor egy dossziéban két jegyzetfüzetet talált. A két füzet egy kisregényt rejt, ami átírja, amit eddig az életműről tudtunk.
részletek