Telente csak reggel nyolc után lenne világos, de legalább kétnapi idegeskedést megspórolnánk magunknak, ha a javaslatra mindenki rábólint, akinek kell. részletek
A Dunakanyar települései mintha kimaradtak volna az utóbbi évek nagy szárnyalásából. Szentendrétől északra, Visegrád irányában, a 11-es út mentén kis túlzással minden ház eladó, még sincs nagy mozgás. részletek
200 milliárd köbméter földgáz vár kitermelésre a Fekete-tenger mélyéről. Ebből 20 milliárd dolláros adóbevételt remél Liviu Dragnea, aki Románia erős embere, de nem miniszterelnöke, mert attól eltiltotta a bíróság. A kormányzó szociáldemokraták be is nyújtották a törvényt, a parlament el is fogadta, de az államfő visszadobta. Most futnak neki újból. részletek
A délkelet-franciaországi Vaucluse megye Murs nevű településén dühös helyi gazdálkodók munkagépekkel szálltak meg egy birtokot, amely már két éve kínai tulajdonban van. részletek
Míg vidéken az örökölt ingatlant inkább eladja az újdonsült tulajdonos, addig Budapesten sok esetben albérletként funkcionál tovább, vagy épp az örökös dönt a beköltözés mellett. részletek
Berkecz Balázs volt együttes politikus tett feljelentést a Páva Zsolt fideszes polgármester időszakában történtek miatt. Páva Zsolt szerint az Együtt volt alelnöke kicsinyes bosszúhadjáratot folytat.
részletek
Három évvel ezelőtt kigolyózták Simicska cégét a szegedi távfűtésből, most az öt évvel ezelőtt a megújuló energiába is belevágó CBA-s vállalkozó beszállt a város távfűtésének korszerűsítésébe, 22 milliárd forintból termálrendszert építenek. A lakosoknak a rezsicsökkentés miatt nem lesz olcsóbb a fűtés, de legalább tiszta lesz a levegő. részletek
Kis magyar abszurd, amelyben 40 milliárd forintból az építészszakma tiltakozása mellett szétvernek egy pár éve felújított épületet, hogy az úgy nézzen ki, mint 1905-ben, amikor senkinek se tetszett. Közel egy éve kész kellene lennie, de ha minden jól megy, jövő hónapban már elkezdhetik végre a tervezését – egy milliárdos közbeszerzést átugorva.
részletek
A két ország közti szerződés lejárta után Oroszország nem szállít saját űrhajóin amerikai asztronautákat a nemzetközi űrállomásra. Ez az egyik választ a Moszkva elleni amerikai szankciókra. Orosz gyártmányú ... ... részletek
Londoni pénzügyi elemzők szerint nem indokolt, hogy a piacok jelentős fordulópontként értékeljék az Európai Bizottság brexit-ügyi főtárgyalójának minapi nyilatkozatát, amelyben az uniós tisztviselő "példátlanul ... ... részletek
Bejelentette lemondását Nicolae Burnete román kutatási és innovációs miniszter, aki nem indokolta meg döntését - írja az MTI. A tárcavezető a minisztérium honlapján pénteken megjelent közleményben hozta ... ... részletek