Nem ért be a csepeli polgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésére, egy út felújításának elhalasztását már az autójából facebookozva bejelentette. részletek
A villamosfelújításokat befejezik az iskolakezdésre – ígérte a BKK, de a pályák mellett futó utakon még dolgozni fognak, így borítékolhatók a dugók, pláne, hogy még mindig tart a metrópótlás. Azok sem ússzák meg könnyen, akik az agglomerációból hozzák majd be a gyereküket – a Csepel-sziget például már most elesett. Körbenéztünk Budapesten, hogyan állnak a nyár nagy felújításai. részletek
1,124 milliárd forinttal drágult a kecskeméti Campus beruházás, de nem pontosították, miért. A kecskeméti kötődésű jegybankelnök vélhetően a legtöbbet szeretné kihozni a projektből. részletek
A lehetetlen Díszlet utca, a stadion, a lórehabilitációs központ, a csúszda- és mozipark és számtalan más fejlesztés sem elég Kisvárdára: lesz egy újabb filmpark is. részletek
Alkotmányellenes a vízgazdálkodási törvény júliusban megszavazott módosítása – mondta ki Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán az Alkotmánybíróság szerdán közzétett határozatában. részletek
A két évvel a végzetes katasztrófa előtt született testvérhajó, az Olympic ebédlője a hajó szétbontása óta a szárazföldön fogadja a vendégeket.
részletek
Az önálló, független magyar állam bukásának három mérföldköve Nándorfehérvár eleste, a mohácsi csata és Buda elvesztése. Mindhárom augusztus 29-én történt, nem hiába vált ez a dátum Nagy Szulejmán szerencsenapjává.
részletek