Az utolsó kapcsolja le a villanyt: még 1,5 millió magyar készül kivándorolni

2018-08-27 09:02
Nagyjából 1,2 millió munkaképes korú felnőtt, a velük távozó kiskorú családtagokkal együtt pedig közel másfél millió magyar tervezi, hogy a jövőben külföldön vállal munkát – derül ki a Publicus Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A legtöbben már nem is a jobb fizetésért, hanem az itthoni politikai helyzet miatt mennének.
részletek

Marad a tőzsdén a Tesla

2018-08-27 09:02
Közel három héttel azután, hogy a Tesla elnök-vezérigazgatója cégének tőzsdei kivezetéséről beszéltt, Elon Musk a hétvégén bejelentette, hogy eláll ettől a szándékától.
részletek

Kaszáltak az amerikai bankok

2018-08-27 09:02
Rekordszintű volt az amerikai bankok nyeresége a második negyedévben, negyedével több volt a nyereségük, mint a korábbi időszakban
részletek

És akkor Riska békésen tűrte, hogy az indiai munkások megfejjék

2018-08-27 09:02
Egyre több magyarországi tehenészetben dolgoznak indiaiak, mert olyan nagy a munkaerőhiány. Fábiánsebestyénben is jól jönne a segítség, mert egy önkormányzati képviselőnek kellett helyrepofoznia és lefestenie a játszótér játékait. A helyieket megosztja az ügy. Nem csitul a szabolcsi almatermesztők haragja sem, amiért megalázóan alacsony árat kínálnak a gyümölcseikért. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
részletek

Le kell ölni az állatokat Európa második legnagyobb sertéstelepén

2018-08-27 09:02
Megjelent a sertéspestis a romániai sertéstelepen, ahol közel 140 ezer állatot nevelnek.
részletek

Visszakapcsolták a paksi hármas blokkot

2018-08-27 09:02
Több mint 10 napig nem termelt egy műszaki hiba miatt.
részletek

Új résztulajdonosa van az MKB Banknak, csökkent Mészáros Lőrinc részesedése

2018-08-27 09:02
Az Eirene Private Capital Fund 10%-os részesedést szerez a bankban, de nincs ok aggodalomra, a Mészáros Lőrinc és Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozó vállalatok összesített tulajdona így is 68% marad.
részletek

Jöhet a Turbolya köz és a Vizimenta utca Budapesten

2018-08-27 09:02
Tucatnyinál is több új névtábla kerülhet ki az utcákra.
részletek

Hidegzuhany a devizahiteleseknek: szabadon adható, vehető a bedőlt hitel

2018-08-27 09:01
Egy spanyol ügyben hozott ítéletet az Európai Unió Bírósága.
részletek

Az agyunkra fog menni a YouTube újítása

2018-08-27 08:03
Még több átugorhatatlan hirdetés jön a videolejátszóra.
részletek

Elsumákolják a körzeti ápolók fizetéskiegészítését

2018-08-27 08:02
A háziorvosi praxisokban dolgozó ápolók fele nem kapja meg a nekik járó, 20 ezer forintos kiegészítő díjazást.
részletek

Még mindig több mint egymillió magyar hagyná itt az országot

2018-08-27 05:02
A Fidesz-kormány, Orbán, és a fizetések állnak a háttérben a Publicus kutatása szerint.
részletek

Ezek lesznek a jövő ételei?

2018-08-27 05:01
A búzán, kukoricán, rizsen és szójababon túl is van étel, ráadásul a Föld is jól járna, ha áttérnénk ezekre.
részletek

Merkel: klímavédelmi törvény készül

2018-08-27 04:01
A Németországot sújtó aszály és hőség azt mutatja, hogy az éghajlat nem csak Afrikában vagy a sarkvidéken változik, ezért is fontos teljesíteni a klímapolitika területén 2030-ra kitűzött európai uniós ... ...
részletek

Meghalt Neil Simon

2018-08-27 04:01
91 éves korában elhunyt Neil Simon amerikai dráma- és forgatókönyvíró, a Broadway egyik leghíresebb szerzője. Az 1927-ben született Neil Simon a hatvanas évek kezdetén indult karrierje során több mint ... ...
részletek