Hiába mondja minden elemző, hogy 2020 után emelkedni fognak a lakásárak, Bánki Erik szerint annyi épül addig, hogy még túl sok is lesz belőle. részletek
Váratlanul felállt székéből a magyar Microsoft ügyvezetője. Nem ez az első baljós árny a vállalatnál: fél éve elcsapták állami viszonteladóikat, két volt vezetőjük kormányzati mentőövet kapott, és a hírek szerint az amerikai hatóságok is vizsgálódnak az ügyben. részletek
Magyarország kilép az ENSZ globális migrációs csomag elfogadási folyamatából - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerdai kormányülés utáni sajtótájékoztatóján, Budapesten. ... ... részletek
Vádat emeltek egy budapesti ügyvéd ellen, aki a Fővárosi Főügyészség szerint egy végrehajtási eljárásban olyan lényeges piaci információhoz jutott, amelynek felhasználásával mintegy 300 millió forint hasznot ... ... részletek
Veszélybe kerülhet a gyengélkedő forint miatt a gyógyászati segédeszköz ellátás, ezért a betegek és a forgalmazók érdekében a kormányzati beavatkozást sürget az Orvostechnikai Szövetség (OSZ)- írja a Magyar ... ... részletek
A következő napokban a szél és a felhőszakadás miatt adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Figyelmeztetés a szél miattSzerdán ismét nagy területen megerősödik az északnyugati ... ... részletek
Az ellenfelei által mindenhatónak leírt Soros György szerint politikai öröksége minden korábbinál nagyobb veszélyben van - írja a magyar származású amerikai üzletembert bemutató cikkében a New York Times ... ... részletek
Új jelölési rendszert vezet be áruházaiban a Lidl Magyarország július közepétől. A módszer cukortartalmuk alapján rangsorolja a paradicsomokat, ennek köszönhetően a vásárlók könnyen megtalálhatják az ízlésüknek ... ... részletek
Átverte a kormány az államkincstár dolgozóit, amikor ötvenszázalékos béremelést ígért - írja a Népszava. Talán jövőre emelkednek a fizetések, ám addig folytatódhat a szakemberek menekülése. Egy részük ... ... részletek
Az Együtt kedden az utolsó forintig visszautalta a Magyar Államkincstárnak a kampánytámogatást. Összesen 153 millió 637 ezer forintot fizettünk vissza. Köszönjük a választók önzetlen támogatását - Szabó ... ... részletek
Összeütközött két autó a 8-as főút Székesfehérvárt elkerülő szakaszán, az érintett szakaszt teljes szélességében lezárták - közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A közlemény szerint a főút és a Sárkeresztúri ... ... részletek
Egyelőre nem vetette vissza az utazási irodák kínálata iránti érdeklődést a gyenge forint, igaz, a cégek tartózkodnak az áremelésektől. Csupán néhány utazási iroda emelte a programfüzetében meghirdetett ... ... részletek
A szakszervezetek tiltakoznak a cafeteria szabályainak megváltoztatása ellen, ami szerintük gyakorlatilag bércsökkentést jelent sok száz ezer munkavállalónak. Egymás után tiltakoznak a munkavállalói érdekképviseletek ... ... részletek