Ezer tonnát is meghaladó veszélyes hulladék áll egy évtizede egy kiskunhalasi udvaron, a hatóságok szerint a helyzet nem igényel azonnali intézkedést. A vétkes cég megszűnt, volt bírság, volt ítélet, csak éppen a hordók rohadnak tovább. részletek
Legalábbis így értesült a The New Yorker. Persze nem ingyen lenne ily nagylelkű az Egyesült Államok elnöke Oroszország gazdasági gondokkal küszködő államfőjével. Mit kér cserébe Donald Trump? részletek
Az Ikarus Egyedi Kft. 150 buszt kellett volna, hogy leszállítson áprilisig a Volánbusznak, 30-at a BKV-nak, azonban a határidőig összesen öt járművet adott át. Az anyagi gondokkal küzdő cég nemrég leépítésekbe kezdett, de a kormány ismét kedvezett nekik és stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a gyárat, hogy elkerülhessék a csődöt. részletek
Egy kínos történet vége: a buszok nem készültek el időre, minőségi kifogásokat is megfogalmaztak azokkal kapcsolatban a szakemberek, és végül új buszok nélkül marad egyelőre Budapest, pedig nagyon kellenének a járművek. részletek
Az uniós rendelkezés szerint júliustól tilos amalgámmal tömni a terhesek és a 15 éven aluliak lyukas fogait, 2030-ra pedig teljesen be kell szüntetni ennek az anyagnak a használatát az európai fogászatokon.
részletek
A Pfizer visszavonta az egyes gyógyszerei vonatkozó áremelést, és visszaállítják a július előtti árszintet, miután a cég vezérigazgatója tárgyalt az amerikai elnökkel. részletek
A kormány 4 milliárd forintot különített el, a világörökség védelmével összefüggésben, az államot megillető elővásárlási jog gyakorlására - az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg. A 4 ... ... részletek