Az Arctic Ice nevű grönlandi startup a fjordokból szedi a jeget, majd az Egyesült Arab Emírségekbe szállítja, hogy exkluzív bároknak adja el – számolt be a Guardian. Az ötlet sokakat felháborított. részletek
A Pénzügyminisztérium közleménye ugyanakkor inkább azt emeli ki, hogy a büdzsé a „kedvezőtlen körülmények ellenére is biztosította, és idén is biztosítja a nyugdíjak értékének megőrzését, a családtámogatások és a rezsivédelem fenntartását”. részletek
Németország és Franciaország csökkenti az energiaárakat, hogy versenyképes maradjon a globális piacon, de a többi tagállam nehezen tartja velük a lépést – írja a brüsszeli Politico. Az olcsó energiaárak miatt az is könnyen előfordulhat, hogy inkább otthon maradnak a német cégek, nem fektetnek be annyit külföldön, például Magyarországon. részletek
Elemi érdeke Orbán Viktornak, hogy megváltoztassa a Nyugat irányát, hiszen a NER-en nem akar korrigálni, a kettő pedig összeférhetetlen lehet – a többi között erről beszélt a hvg360-nak adott nagyinterjúban Orbán Krisztián közgazdász. Cikkünkben az egy héttel ezelőtt megjelent interjú néhány erős állítását foglaltuk össze. részletek