Az elemzők matematikai közgazdaságtani eszközökkel vizsgálták a zsugorfláció jelenségét. Arra jutottak, hogy lényegében nem lehet megakadályozni a fogyasztók átverését. Figyelni azonban lehet. Másképp: a burkolt áremelés elkerülhetetlen, legfeljebb dühöngeni lehet rajta egy jót. részletek
A Matolcsy-klán azzal igyekezett nyugtatni az üzletfeleiket, hogy szabad elvonulást kaptak Orbántól – írja forrásaira hivatkozva a Telex, amely szerint Matolcsyék egy Tisza Párt-közeli ügyvédet is megpróbáltak felkérni a képviseletükre. részletek
Cannes szeretné megtalálni az egészséges középutat a turizmus jelentette gazdasági előnyök és az élhető környezet között, ezért a jövőben jelentősen szigorítja majd az óceánjáró hajók kikötését. részletek
Az ország jelentős részének nem fér bele a nyaralás, de még azok közül is, akik el tudnak menni, a döntő többség számára ez pénzügyileg megterhelő. részletek
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás – közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter. részletek
„A rendszerváltásnak három pillére kell legyen: a jogállam helyreállítása, az állami bűnszervezet, továbbá az orosz csatlósviszony felszámolása” – hangsúlyozza Magyar Bálint szociológus, a maffiaállam-elmélet kidolgozója, aki szerint a rezsimváltó ellenzék igazi szűk keresztmetszete Magyar Péter személye. részletek
Lejáratást emlegetve és a hatalom által eltitkolt valódi korrupciós esetek feltárását ígérve reagált a Tisza Párt a KEHI anyagára Ruszin-Szendi Romulusz villaügyéről. A HVG kérdésére sem a volt vezérkari főnök, sem a Tisza nem kommentálta azonban egyes, milliós tételek szükségességét vagy arányosságát. részletek